Piszkés káposzta vadnyúllal

Hozzávalók: 20 dkg füstölt szalonna, 2 vöröshagyma, 1 fej káposzta, 30 dkg füstölt bordavég, 30 dkg füstölt kolbász, 1 vadnyúl gerinc combokkal, 20 dkg árpagyöngy, 6 babérlevél, fél evőkanál egész kömény, 1 fej fokhagyma, fél evőkanál őrölt feketebors, 2 evőkanál őrölt paprika, 2 csípős paprika, 2 dl tejföl, 30 dkg egres. A hús pácolásához só, bors, fokhagyma.

A vadnyulat két nappal a főzés előtt sóval, borssal, fokhagymával bepácoljuk.

A szalonnát felcsíkozzuk, és zsírjára sütjük. A vöröshagymát felkockázva megpároljuk benne.

A káposztát legyaluljuk, a fokhagymát megtisztítjuk és átnyomjuk.

Egy nagyobb cserépedény aljába hagymás szalonnát teszünk, erre kerül az összedarabolt bordavég és a kolbász, majd az egészet betakarjuk káposztával. Egy jó maréknyi egrest szórunk rá, és beletesszük a nyúlhúsokat a páclével együtt.

Újabb réteg káposzta következik, majd a maradék egres és a fűszerek: babérlevél, köménymag, fokhagyma, őrölt bors, só, őrölt paprika. Leterítjük árpagyönggyel, beledobjuk a csípős paprikákat, és a maradék káposztával betakarjuk.

Felöntjük két liter vízzel, és kemencébe, vagy sütőbe helyezzük. Kb. 3 óra alatt készre fő.

Tálalásnál tejfölt kínálunk hozzá.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu