Marhapofa pörkölt tejben sült burgonyával

Hozzávalók: 1 paprika, 1 paradicsom, ½ dl vörösbor, só, 3 kg marhapofa, 20 dkg zsír, 60 dkg vöröshagyma, 1 fej fokhagyma, só, 1 teáskanál őrölt feketebors, 4 evőkanál őrölt paprika, 20 dkg füstölt szalonna. A körethez: 2 kg krumpli, só, fokhagyma (por), 8 dl tej.

A marhapofát vöröshagymával, fokhagymával, sóval, borssal ízesített vízben megabáljuk.

A léből kiszedve kicsit hűlni hagyjuk, majd felkockázzuk.

A szalonnából három szeletet vágunk, ezt a felolvasztott zsírban kakastaréjnak kisütjük.

A vöröshagymát felkockázzuk, a szalonna visszamaradt zsiradékában, enyhén megsózva üvegesre pároljuk. Egy gerezd összevágott fokhagymát is dobunk rá.

A paprikát, paradicsomot is felkockázzuk.

A hagymára rátesszük a marhapofa kockákat, a paprikát és a paradicsomot is. Összekeverjük, felöntjük két liter vízzel, és két-három órán át, így, fehéren főzzük.

A krumplit karikákra vágjuk, megsózzuk, tepsibe rakjuk, meghintjük fokhagymaporral. Annyi tejet öntünk rá, hogy majdnem ellepje. Kemencében, vagy sütőben addig sütjük, amíg az étel megpuhul, és a teteje szép barnára sül.

Amikor a marhapofa megpuhult, hozzáadjuk a felkockázott fokhagymát, ízesítjük sóval, őrölt borssal, fűszerpaprikával. További húsz perces főzés után beleboríthatjuk a vörösbort. Összeforraljuk, és a krumplival kínáljuk.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu