Savanyú káposztás vadpörkölt molnár pogácsával

Hozzávalók: 2 vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 2 zöldpaprika, 2 paradicsom, 60 dkg szarvascomb, 80 dkg savanyú káposzta, 20 dkg kolozsvári szalonna, 1 kávéskanál só, 1 teáskanál őrölt bors, 1 babérlevél, 1 teáskanál egész kömény, 1 erős paprika, 5 teáskanál őrölt paprika, 2 evőkanál sertészsír.

A hozzávalókat megtisztítjuk, kockákra vágjuk a vöröshagymát, fokhagymát, szalonnát, paprikát, paradicsomot és a vadhúst is.

Egy nagyobb lábasban felolvasztjuk a zsírt, kisütjük benne a szalonnát. Ráborítjuk a vöröshagymát, üvegesre pároljuk. Ezután kerülhet bele a hús, ezzel addig sütjük, míg kivilágosodik, és kéreg képződik a külsején. Ízesítjük egész köménnyel, őrölt borssal, leheletnyi sóval, majd jöhet a paprika, paradicsom, babérlevél, fokhagyma és csípős paprika is. Fél deci vizet öntünk alá, lefedjük, és legalább egy órán át főzzük. Amennyiben szükséges, a vizet pótoljuk, közben néha átkevergetjük.

Ezután pakolhatjuk rá az átmosott káposztát, ezzel együtt újabb fél órát főzzük.

Utolsóként kerül a fűszerpaprika az ételbe. Óvatosan belenyomkodjuk, tíz perc alatt készre főzzük.

Molnár pogácsa

Hozzávalók: 50 dkg liszt, 20 dkg sertészsír, 1 sütőpor, 2 teáskanál só, 3 teáskanál enyhén csípős őrölt paprika, 2 dl aludttej (kefir), 2 dl tejföl.

A lisztbe beleborítjuk a zsírt, a sütőport, a sót, a paprikát, az aludttejet és a tejfölt. Összegyúrjuk. Amikor már a táltól elválik, lelisztezzük, és negyed óráig pihentetjük.

Lisztezett deszkán kisodorjuk, berácsozzuk a tetejét, és nagy pogácsaszaggatóval kiszúrjuk.

Sütőpapírral kibélelt tepsibe helyezzük. Előmelegített sütőben kb. húsz perc alatt megsütjük.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu