Levendula Vendégház Nagyhegyes

Kedves kis falusi szálláshely várja vendégeit Nagyhegyesen, egy 2 szobás apartmanban.

Nagyhegyes az Alföld nagy kiterjedésű tájegységén helyezkedik el, a Hortobágy keleti szélén, a Hajdúság délnyugati határán a Keleti-főcsatorna mellett, a Debrecen, Hajdúszoboszló, Balmazújváros városok által meghatározott urbanizációs környezetben. Az apartmantól 200 méterre közvetlenül be lehet kapcsolódni egy kerékpárútba, amely Hajdúszoboszlóig és Balmazújvárosig teljes hosszúságban ki van építve.

A négy napraforgós minősítésű Levendula Apartman 80 m2 alapterületű 7 férőhelyes, két szobával, nappali-étkezővel, jól felszerelt konyhával és nagy udvarral rendelkezik. Az ingatlan kívül-belül teljesen akadálymentesített és saját parkolóval is rendelkezik az udvaron. A helyszínen rendelkezésre áll WIFI, TV, mosógép és még sok hasznos apróság, ami igazán komfortossá teszi a vendégházat. Az udvaron saját hinta, homokozó és egyéb kültéri játékok színesítik a gyerekek pihenését. Van továbbá szabadtéri főzőhely és filagória is, ami pedig a felnőttek számára lehet vonzó. Az apartman kerékpárokat is tud biztosítani a vendégeknek, kölcsönzés formájában.


Kategória: 4 napraforgó


Típus: falusi szálláshely


Fekvés: nyugodt környezetben


Fizetési módok: SZÉP-Kártya


Egyéb szolgáltatások: konyhafelszerelés, konyha


Sportlétesítmények: kerékpár kölcsönzési lehetőség


Kikapcsolódás: grillezési lehetőség


Egyéb szolgáltatások: mosógép, WIFI/VLAN ingyenes, akadálymentes szoba



Kategória: falusi szálláshely
Férőhelyek száma: 7 fő
kutyabarát: Nem

Ajánlatkérés innen

Hasonló találatok

Lila Akác Vendégház

Nyíradony, Szakolykert tanya 87

Modern és akadálymentesített vendégház várja azokat, akik elvonulnának a város zaja elől.

Bővebben

Szilvia Vendégház

Körösszakál, Meggyfa u . 21

Kedves kis falusi szálláshely várja vendégeit Körösszakálon egy 3 szobás, 8 férőhelyes vendégházban.

Bővebben

Apáti Vendégház

Körösszegapáti, Kossuth utca 141.

Vidéki, 4 szobás vendégház várja vendégeit Körösszegapátin.

Bővebben

Judit Vendégház Báránd

Báránd, Vörösmarty u. 46.

Kedves kis falusi szálláshely várja vendégeit Bárándon, egy 4 szobás vendégházban.

Bővebben

1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu