Duna Parti Vendégház

Kedves kis vendéház várja vendégeit Budapesttől 50 kilométerre, Szigetbecsén.

Kedves kis vendéház várja vendégeit Budapesttől 50 kilométerre, Szigetbecsén. A környezetbarát technológiával épített, új parti vendégházaink nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget biztosítanak a nyugalomra vágyó és a természet szépségét kedvelő baráti társaságok, családok, valamint kirándulók számára. A zöld rétek ölelésében, látnivalóval is bővelkedik a térség, hiszen vendégházainktól két percre, a Szigetbecse melletti Ráckevén számos kulturális és nemzeti örökség ékeskedik, amely múltunk és történelmünk lenyomatait és szellemiségét őrizve a ma emberének is értéket teremt. Vendégházaink bár különböző stílusúak (parasztbútorokkal, modern, elegáns, kényelmes, fehér bútorokkal berendezett), de mindegyik jól felszerelt, kényelmes, a pihenést, kikapcsolódást, szórakozást jól szolgálják. A Duna Parti Vendégház kapuja egész évben nyitva áll és szeretettel vár Minden Kedves Vendéget. 


Kategória: 3 napraforgó


Típus: falusi szálláshely


Ellátás: reggeli kívánságra


Ellátás típusa: reggeli,ellátás nélkül


Fekvés: nyugodt környezetben


Településen belül:: település szélén


Fizetési módok: bankkártya / hitelkártya,SZÉP-Kártya,Visa,készpénz


Sporttevékenységek: gyalogtúrák,horgászat


Egyéb szolgáltatások: konyhafelszerelés,konyha,fűthető,hűtőszekrény,televízió,ágynemű biztosított


Recepción beszélt nyelvek: magyar nyelvism.,angol nyelvism.,német nyelvism.


Sportlétesítmények: kerékpár kölcsönző,asztalitenisz,lovasiskola,lovasudvar,lovaglási lehetőség


Szabadidős- és wellness lehetőségek: szauna,pezsgőfürdő,nem fűtött vizű medence


Kikapcsolódás: egyéb sportolási lehetőség,túrázási lehetőség,horgászati lehetőség



Kategória: falusi szálláshely
kutyabarát: Nem

Ajánlatkérés innen

Hasonló találatok

Kéri Vendégház

Váckisújfalu, Kéri Puszta 040/4-5

Kedves kis falusi szálláshely várja vendégeit Váckisújfalun 3 szobával, lehetőséggel 6 fő elszállásolására.

Bővebben

Vivien Vendégház

Mende, Fő utca 41.

Falusi szálláshely várja vendégeit Mendén 8 szobával, 16 férőhellyel.

Bővebben

Horgászok Vendégháza

Törtel, Kákástó dűlő 93

Vendégház a Kákástó horgásztó partján várja horgászni és kikapcsolódni vágyó vendégeit.

Bővebben

Balatoni Ház

Kakucs, Malomkert u. 4.

Fenyőerdei és rétre néző kilátással várja vendégeit a modern berendezésű, ám hagyományőrző építészeti stílusú 4 szobás...

Bővebben

1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu