Négy szobás vendégház várja feltöltődni és kikapcsolódni vágyó vendégeit Zalaszántón.
Zalaszántó a Keszthelyi-fennsík közepén fekszik. A kedvező fekvés mellett, a település az Országos Kéktúra útvonalat érinti, továbbá Európa egyik legnagyobb buddhista szentélye is itt található, amely szépsége mellett a békét, a boldogságot és a megvilágosodást képviseli. Családunk közel tíz éve foglalkozik szobakiadással. Igyekszünk vendégeink igényeit kielégíteni, és rugalmasan kezelni kívánságaikat. Négy szobánkból kettő külön fürdőszobával, a másik kettő egy közös fürdőszobával rendelkezik. Minden szobánkban jól felszerelt konyha található mikrohullámú sütővel, vízforralóval, kávéfőzővel, hűtőszekrénnyel, főzési lehetőséggel. Satelit televízió és Wifi szintén minden kedves vendégünk rendelkezésére áll. Csendes, nyugodt utcában található szobáink ideálisak a pihenésre. A ház mögötti udvarban lengőteke, asztalitenisz és grillezési lehetőség biztosított.
Kategória: 4 napraforgó
Típus: falusi szálláshely
Ellátás típusa: ellátás nélkül
Fekvés: erdõ közelében,nyugodt környezetben
Településen belül:: központi fekvésű
Fizetési módok: készpénz
Sporttevékenységek: gyalogtúrák
Egyéb szolgáltatások: ágynemű biztosított,konyhafelszerelés,konyha,fűthető,a szállásadó a házban lakik,műholdas -TV,hűtőszekrény,televízió
Recepción beszélt nyelvek: magyar nyelvism.,német nyelvism.
Sportlétesítmények: asztalitenisz
Kikapcsolódás: túrázási lehetőség,grillezési lehetőség
Egyéb jellegzetességek: motorosokat fogad,kerékpárosokat fogad,kutyákat nem fogad,családbarát, családok fogadására kialakított,aktív tur.-i programok
Szálláshellyel kapcsolatos szolgáltatások: kert
| Kategória: | falusi szálláshely |
| kutyabarát: | Nem |
Szentgyörgyvölgy az Őrség kapujában, hazánk nyugati csücskében található dombos, erdős terület a szomszédos Ausztria, illetve...
BővebbenKedves kis falusi szálláshely várja vendégeit Szentgyörgyvölgyben, egy 8 szobás vendégházban.
BővebbenZalacsány központi részén, egy régi vasútállomás épületéből kialakított, háromszintes vendégház 8 szobával várja az...
BővebbenBarátságos vendégház várja vendégeit Pacsán, csendes, nyugodt környezetben.
Bővebben