Átvehették díjaikat az "Év Falusi Szálláshelye" verseny idei nyertesei

Az ünnepélyes díjátadóra a Szövetség jubileumi konferenciáján került sor.

Idén második alkalommal kereste az Év Falusi Szálláshelyét a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ). A rekordszámú jelentkezés lehetővé tette, hogy 2024-ben már két kategóriában hirdessünk nyertest. 

Az Év Falusi Szálláshelye 2024-es verseny győzteseit a vendégek ajánlása és szavazatai alapján választotta ki a Szövetség a kisebb befogadóképességgel rendelkező (1–9 fő) és a nagyobb kapacitású (9 fő feletti) szálláshelyek kategóriájában. Az első körben egy-egy top10-es shortlistet állított össze a szakmai zsűri. 

Összesen 175 jelölés érkezett, mely 74 különböző vendégházat jelentett, melyet ajánlottak a versenyben való részvételre. A versengő házakra 8351 szavazatot adott le nagyközönség, valamint 1400 megosztással is segítették kedvenc falusi/vidéki szálláshelyüket.

Az I. kategória helyezettjei (1–9 férőhely): 

  1. Zempléni Tündérkert Vendégház – Füzérkomlós
  2. Bokorka Vendégház – Noszvaj
  3. Göcsej-gyöngye Vendégház – Kustánszeg


Frankó Pál és Klaus Ehrlich átadják a Zempléni Tündérkert Vendégház képviselőjének az Év Falusi Szálláshelye díjat.


A II. kategória helyezettjei (9 fő feletti férőhely): 

  1. Dédapám Háza Vendégház – Kerkafalva
  2. Halháza Vendégház – Sirok
  3. Tulipános vendégház – Fertőszentmiklós


Frankó Pál átadja a Dédapám Háza Vendégház tulajdonosának az Év Falusi Szálláshelye díjat.

A nyerteseknek a FATOSZ 30. jubileuma alkalmából megrendezett szakmai konferencián adta az elismeréseket Frankó Pál, a Szövetség elnöke és Klaus Ehrlich, az Európai Falusi Turizmus Szövetsége (Ruraltour) főtitkára október 3-án. A díjakat ifj. Fazekas István, nádudvari népi iparművész készítette idén is. 


Forrás: turizmus.com

1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu