Nem látogatható a Jáki templom 2022 tavaszáig felújítás miatt
A Jáki templom másolata a budapesti Vajdahunyadvárban[/caption]
Az egyházmegye által kiadott korábbi tájékoztatóban azt írták, befejeződtek azok a tervezési munkák, amelyek a templom és a kápolna építészeti felújításához, illetve az úgynevezett apáti házhoz csatolandó új kiállítótér létrehozásához szükségesek. Ez az új kiállítótér fogadja majd be a templom nyugati kapujának és szentélyének eredeti szobrait, az épületen ugyanis nem lehetséges tovább megőrizni a romlásnak indult faragványokat, ezeket évek óta másolatokkal helyettesítik.
Az év elején megkezdődött a Szent György templom déli, majd északi mellékhajójának restaurátori feltárása, ezt követi a falfelületek és tagozatok tisztítása, majd a sérülések szükséges mértékű javítása, a festett felületek konzerválása, restaurálása. Felújítják az épületegyütteshez tartozó Szent Jakab-kápolna tetőszerkezetét, oltárát és faliképeit is.
Forrás: turizmus.com