Zöldséges sertésragu tarhonyával

Zöldséges sertésragu tarhonyával

Hozzávalók: (6 főre) 50 dkg tarhonya, 60 dkg sertés lapocka, 25 dkg füstölt mangalica szalonna, 3 gomba, 2 zöldpaprika, 3 vöröshagyma, 2 paradicsom, 2 sárgarépa, 1 evőkanál mangalicazsír, 2 teáskanál só, 1 teáskanál őrölt feketebors, 2 evőkanál őrölt fűszerpaprika, 1 teáskanál őrölt kömény, 1 csípős paprika, 1 petrezselyemgyökér, fél karalábé, 2 gerezd fokhagyma.

A szalonnát felkockázzuk. A zöldségeket megtisztítjuk, kicsit hosszúkásabb darabokra vágjuk.

Egy nagyobb fazékban felolvasztjuk a mangalica zsírját, és lepirítjuk rajta a szalonnánk felét.

Két vöröshagymát félbevágunk, majd vékonyra szeletelünk, ezt is a zsiradékra dobjuk, a felaprózott fokhagymával együtt.

A húst felcsíkozzuk, majd a megpirult hagymára tesszük. Összeforgatjuk. Amikor levet eresztett, két teáskanál sót, egy-egy teáskanálnyi őrölt köményt és feketeborsot, valamint egy evőkanál őrölt paprikát keverünk hozzá.

Beleborítjuk a zöldségeket is, ízlés szerint pár karika csípős paprikát, felöntjük nem túl sok vízzel, majd fedő alatt, közepes lángon addig főzzük, amíg a hús megpuhul. Amikor szükséges, a levét vízzel pótoljuk.

Végül rátesszük a második evőkanál paprikát, és ízlés szerint pótoljuk a fűszereket is.

Idő közben a köretünkhöz a félretett szalonnánkat lepirítjuk. Amikor már elegendő zsírja kiolvadt, beletesszük a házi tarhonyát, és kevergetve szép színesre sütjük. Púpos teáskanál sót, egy egészben hagyott, bevágott hagymát adunk hozzá, felöntjük meleg vízzel, és fedő alatt addig főzzük, amíg elkészül.

Tálaláskor a tányér közepére tarhonyát szedünk, tetejét pedig megkoronázzuk a finom zöldséges raguval. Csípős paprika szeletkékkel díszítjük.


Hasonló találatok

1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu