Edit-féle tökös rakottas gazdagon

Edit-féle tökös rakottas gazdagon

Hozzávalók: 2 db tök vagy cukkini, 30 dkg darált sertéshús, 2 db vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 20 dkg zöldpaprika, 20 dkg paradicsom, 20 dkg füstölt kolbász, 7 db tojás, 20 dkg előfőzött rizs, 1 csokor petrezselyem, só, őrölt bors, 3 dl tejföl, 2 evőkanál liszt, 20 dkg reszelt sajt, 1,5 dl étolaj.

Négy tojást keményre főzünk.

A vöröshagymát és fokhagymát megtisztítjuk, és belereszeljük egy serpenyőbe. Öntünk alá kevés olajat, majd ledinszteljük. A megfonnyadt hagymára borítjuk a darált húst. Összekeverjük sóval, őrölt borssal, és fehéredésig pirítjuk. Ekkor öntünk alá három evőkanálnyi vizet, és fedő alatt puhára pároljuk.

A tököt meghámozzuk, egy centis karikákra vágjuk, és enyhén megsózzuk. Egy dl étolajat felmelegítünk, ebben mindkét oldalukon hirtelen átsütjük, és kiszedjük.

A megpárolt húst az előfőzött rizzsel összekeverjük, majd hagyjuk kihűlni.

A paprikát, paradicsomot, főtt tojásokat és kolbászt felszeleteljük.

A kicsit meghűlt húsos-rizsben elkeverünk két egész tojást.

A tepsink alját a sült tökszeletek felével kirakjuk. Ráborítjuk a húsos keveréket, elegyengetjük rajta, majd befedjük először paprikával, majd paradicsommal, kolbásszal, főtt tojással és a félretett tökkel.

Öntetet készítünk. A tejfölbe lisztet, és egy tojást keverünk. Ízesítjük csipetnyi sóval, borssal és vágott petrezselyemzölddel. Ezt kanalazzuk a rakottasunk tetejére. Villával átszurkáljuk, hogy az étel közé tudjon szivárogni a habarás.

Gazdagon megszórjuk reszelt sajttal, és előmelegített sütőben harminc perc alatt szép pirosra sütjük.

Amikor kicsit hűlt, nagyobb kockákra vágva kínáljuk. Díszíthetjük egy-egy evőkanál tejföllel, vágott kaporral.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu