Regölyi paradicsomos káposzta

Regölyi paradicsomos káposzta

Hozzávalók: 1 kg oldalas, 1 kisebb fej káposzta, 3 teáskanál só, 1 kávéskanál őrölt bors, 3 babérlevél, 1 vöröshagyma, 5 teáskanál kristálycukor, 7 dl házi paradicsomlé, 2 evőkanál zsír, 2 púpos evőkanál liszt, 2 púpos teáskanál őrölt paprika.

Az oldalast a bordák mentén felszeleteljük, beletesszük egy lábasba. A vöröshagymát megtisztítjuk, és szeletekben rávágjuk a húsra. Ízesítjük két teáskanál sóval, három babérlevéllel, kávéskanálnyi őrölt feketeborssal. Felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje az edény tartalmát, és kb. egy órán át főzzük.

Közben a káposztát legyaluljuk. Felteszünk melegedni egy liter vizet egy teáskanál sóval, és amikor felforrt, a káposztára öntjük. Addig állni hagyjuk, amíg a hús háromnegyed részben megpuhul.

Ekkor a káposztáról leöntjük a vizet, és a lábasba tesszük. Paradicsomot öntünk rá, majd cukorral édesítve összefőzzük.

Rántást készítünk hozzá. A zsírban a lisztet zsemleszínűre pirítjuk, a tűzről félrehúzva elkeverjük benne az őrölt paprikát, majd a paradicsomos káposztára borítjuk. Összeforraljuk, és kenyérrel tálaljuk.


  • Regöly

Kategória: Sertéshús ételek

1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu