Sváb derelye

Sváb derelye

Hozzávalók: a tésztához: 30 dkg liszt, 2 tojás, csipetnyi só. A töltelékhez: 15 dkg húsos füstölt szalonna, 1 nagyobb fej vöröshagyma, 15 dkg darált sertéshús, 15 dkg spenót, 1 zsemle, só, őrölt feketebors. A kifőtt derelyékre: 2 fej vöröshagyma, 1 dl étolaj.

A liszttel, tojással, csipetnyi sóval gyúrt tésztát készítünk. Ha túl kemény lenne, kevés vízzel lágyítjuk, hogy könnyebben tudjuk sodorni. Ruhával, vagy tállal letakarva 30 percig pihentetjük.

Közben elkészítjük a tölteléket. A szalonnát felkockázzuk, zsírjára pirítjuk, és megpároljuk benne az apróra vágott vöröshagymát. Hozzáadjuk a darált húst, pár perc múlva a spenótot. Összesütjük, majd levesszük a tűzről, és hűlni hagyjuk.

A zsemlét vízben kicsit átforgatjuk, majd kinyomjuk belőle a nedvességet, és a tojással együtt a töltelékbe keverjük. Ízesítjük sóval, és őrölt borssal.

A megpihent tésztából nagy téglalapot sodrunk. Félbevágjuk, a két lapot egymásra helyezzük, és ujjunkkal négyzeteket jelölünk bele. Szétszedjük, és az egyik lapot vízzel átkenjük. Kiskanállal diónyi halmokat teszünk a derelyék közepébe. A másik tésztával befedjük, a széleken alaposan lenyomjuk, hogy főzés közben ne nyíljanak szét. Késsel szétvágjuk, és forró, sós vízben 10 perc alatt megfőzzük. Tálba szedjük.

Közben étolajban nagyobb kockákra vágott vöröshagymát pirítunk, és a derelyékre öntjük. Így kínáljuk.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu