Velővel töltött rántott palacsinta

Velővel töltött rántott palacsinta

Hozzávalók: 80 dkg velő, fél fej vöröshagyma, fél dl étolaj, 2 teáskanál só, 2 teáskanál őrölt feketebors, 1 púpos evőkanál liszt. A palacsintához: 3 tojás, 2 teáskanál só, 2 dl tej, 5 púpos evőkanál liszt, szódavíz, 1 dl étolaj. A panírhoz: 15 dkg liszt, 5 tojás, só, 20 dkg zsemlemorzsa.

Lábosban étolajat hevítünk, és üvegesre pároljuk benne a kockákra vágott vöröshagymát. A velőt megtisztítjuk, kiáztatjuk, és összesütjük a hagymával. Amikor elpárolgott belőle a víz, és a velő kifehéredett, ízesítjük sóval és borssal, majd besűrítjük egy evőkanál liszttel. Félretesszük hűlni.

Palacsintatésztát keverünk a tojásokkal, sóval, liszttel, tejjel, szódavízzel (vagy ásványvízzel), és étolajjal. Tíz-tizenkettő palacsintát süthetünk ebből a mennyiségből.

A panírozáshoz a tojásokat teáskanálnyi sóval felverjük. A palacsintákat velővel megtöltjük, feltekerjük úgy, hogy a széleit behajtjuk. Lisztbe, tojásba és zsemlemorzsába forgatjuk, és forró olajban hirtelen kisütjük. Kicsit hűlni hagyjuk, majd ferdén kétfelé vágva tálaljuk. Frissen, de hidegen is nagyon finom.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu