Magyar utcai káposztás gombóc

Magyar utcai káposztás gombóc

Hozzávalók: 1 közepes fej káposzta, fél dl búzadara, másfél dl finomliszt, só, 1 evőkanál ecet, 1 evőkanál sertészsír. 70 dkg oldalas, kávéskanálnyi őrölt paprika, őrölt kömény, só, és őrölt bors.

Az oldalast felszeleteljük. A fűszereket összekeverjük, és jó alaposan bedörzsöljük vele a húsokat. Tepsibe rakjuk, kevés vizet öntünk alá, alufóliával letakarjuk, és sütőben puhára pároljuk. Ekkor a fóliát levesszük, és szép pirosra sütjük.

A káposzta külső leveleit leszedjük, négyfelé vágjuk, és lereszeljük. Evőkanálnyi zsírt felmelegítünk, és rátesszük a káposztát. Teáskanálnyi sót szórunk rá, kevés ecettel ízesítjük, és lassú tűzön puhára pároljuk.

Közben elkészítjük a tésztát. A búzadarát, lisztet, teáskanálnyi sót egy deci vízzel közepes lágyságúra keverjük. Ebből kanállal kis adagokat szaggatunk a káposztára. Figyeljünk arra, hogy a gombócok ne érjenek össze, és legyen alattuk bőségesen káposzta. Fedőt teszünk rá, hogy gőzben párolódjanak át a gombócok. Pár percnyi főzés után átkeverjük az ételt, és a szép pirosra sült oldalasok mellé tálaljuk.

Hús nélkül is nagyon finom, tartalmas, gyorsan elkészíthető, olcsó étel.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu