Vadpástétom

Vadpástétom

Hozzávalók: 1 kg vaddisznómáj (vagy sertésmáj), 1 teáskanál só, 1 teáskanál őrölt bors, 2 teáskanál majoránna, 20 dkg füstölt szalonna, pár szelet sonka, 4 fej vöröshagyma, 1 fej fokhagyma, 2 evőkanál őrölt paprika, 3 evőkanál mustár, 2 teáskanál (csípős) házi darált paprika, 20 dkg sertészsír, kis csokor kakukkfű.

A kosárkákhoz 30 dkg leveles tészta, a pástétom tetejére 10 dkg füstölt sajt.

A májat, a szalonnát és a sonkát csíkokra vágjuk. A hagymákat megtisztítjuk, és nagyobb darabokra vágjuk. Egy serpenyőben zsírt olvasztunk, és megpároljuk benne a vöröshagymát. Levesszük a tűzről, és pár percnyi hűtés után fűszerezzük őrölt borssal, majoránnával, őrölt paprikával, fokhagymával és durvára vágott kakukkfűvel. Összekeverjük, és beleforgatjuk a májat. Visszatesszük sülni, és csak a végén sózzuk, nehogy megkeményedjen a máj. Kihűtjük.

Közben a leveles vajas tésztát vékonyra sodorjuk, kör alakú formával kiszaggatjuk, és kis kosaras formákba egyenként belenyomkodjuk. Tehetünk 1-1 szem babot az aljába, hogy lenyomja a tésztát. Előmelegített sütőben aranysárgára sütjük.

A kihűlt májat kétszer átdaráljuk a szalonna-és sonkacsíkokkal együtt. Ízesítjük házi, darált paprikakrémmel, ízlés szerint sóval, és mustárral. Krémesre keverjük, és a kisült kosárkákba töltjük, Tetejére reszelt füstölt sajt halmocskákat szórunk.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu