Gombás palacsinta

Gombás palacsinta

Hozzávalók: 10 dkg darált sertéshús, 50 dkg gomba, 10 dkg vöröshagyma, 3 tojás, só, őrölt feketebors, 1 teáskanál őrölt paprika, 10 dkg zsemlemorzsa, 10 dkg liszt, a sütéshez étolaj. A tésztához: egy tojás, kevés só, 1 dl tej, szódavíz, kevés étolaj.

A habaráshoz: 2 dl tejföl, 1 evőkanál liszt.

Egy egész tojáshoz kávéskanálnyi sót, 4 evőkanál lisztet teszünk, és simára keverjük kb. 1 dl tejjel, szódavízzel, és egy evőkanál étolajjal. Palacsintatészta sűrűségű masszát készítünk, amit félreteszünk állni, amíg elkészítjük a tölteléket.

A hagymát lereszeljük. A fele gombát alaposan átmossuk, ezt is lereszeljük. Kávéskanálnyi sóval és őrölt borssal fűszerezzük, 1 tojást, 10 dkg darált húst, 2 teáskanálnyi reszelt vöröshagymát keverünk hozzá.

Kisütünk négy palacsintát. A serpenyőt csak az első sütésekor kell kiolajozni, utána már nem szükséges, mert a tésztában is van egy kevés zsiradék.

Egyenként megtöltjük, a következőképpen: a palacsinta közepére téglalap alakban szétterítjük a gombás tölteléket, két oldalát felhajtjuk, majd hosszában feltekerjük. Ezt a hurkaformát a szokásos módon bepanírozzuk.

Két tojást felverünk, kevés sót, és fél dl tejet adunk hozzá, hogy szép pirosra süljön a palacsintánk. A palacsintákat lisztbe, felhabolt tojásba, és zsemlemorzsába forgatjuk, majd bő, forró zsiradékba tesszük, és közepes lángon, sűrűn forgatva átsütjük. Ügyeljünk, hogy jól átsüljön a töltelék is.

Ezután gombamártást főzünk. 25 dkg gombát megmosunk, majd uborkagyalun vékony szeletekre vágjuk. A megmaradt reszelt hagymát fél dl étolajon átsütjük. Megszórjuk egy teáskanál sóval, és őrölt fűszerpaprikával, összekeverjük a gombával. Ízlés szerint fűszerezzük még kevés őrölt borssal, és fedő alatt pár perc alatt megpároljuk.

Közben 2 dl tejfölben egy evőkanál lisztet elkeverünk, kevés vízzel hígítjuk, és simára keverjük. Ezzel sűrítjük a mártásunkat.

Rizskörettel a legfinomabb.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu