Csirkepaprikás tésztával

Hozzávalók: 2 kg csirkehús (láb, comb, hát, nyak), 4 fej vöröshagyma, 10 dkg sertészsír, só, 3 teáskanál őrölt fűszerpaprika, 1 teáskanál őrölt feketebors, 2 teáskanál paprika-és paradicsomkrém, 1 tv-paprika, 1-2 szelet csípős paprika, 1 hámozott paradicsom, 5 szem burgonya, 2 zellerlevél.

A tésztához: 40 dkg liszt, 1 tojás, 10 dkg zsemlemorzsa, 1 fakanálnyi sertészsír, 1-2 kávéskanál só.

A húst megtisztítjuk, és nagyobb darabokra vágjuk. A vöröshagymát felkockázzuk. Egy nagyobb fazékban felolvasztjuk a zsírt, és üvegesre pároljuk benne a hagymát, közben kávéskanálnyi sóval is megszórjuk. A tűzről félrehúzva fűszerezzük őrölt paprikával, belehelyezzük a csirkét, összekeverjük, és felöntjük 3-4 dl vízzel. Visszatesszük főni, és tovább ízesítjük borssal, paradicsom-és paprikakrémmel, sóval. Annyi vizet öntünk rá, hogy teljesen ellepje, és legalább egy órán át főzzük.

Közben elkészítjük a tésztát. A liszt közepébe beleütjük a tojást, és annyi hideg vizet öntünk alá, hogy keményebb, sodorható tésztát gyúrhassunk belőle. Kisodorjuk, és széles metéltre felvágjuk. Lobogó forró vízben kifőzzük, leszűrjük, és leöblítjük. Egy serpenyőben sertészsíron megpirítjuk a morzsát, ízlés szerint sózzuk, és belekeverjük a tésztát.

A burgonyát megtisztítjuk, nagyobb hasábokra vágjuk, és a paprikásba tesszük. Adunk hozzá még zellerlevelet, az elfőtt levet vízzel pótoljuk, és addig főzzük, míg a krumpli is megpuhul.

Tálaláskor a tányér aljába tésztát teszünk, és erre merítünk a szaftos csirkepaprikásból.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu