Citromtorta

Hozzávalók: 8 tojás, 16 evőkanál liszt, 16 evőkanál cukor, 1 sütőpor, 8 evőkanál víz. A krémhez: 6 dl tej, 2 csomag vaníliás puding, 20 dkg cukor, 1 (bio) citrom héja és leve, 2 tojás sárgája, 20 dkg vaj. A díszítéshez 5 dl habtejszín, 1 citrom.

A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjéket habbá verjük, folytonos keverés mellett hozzáadjuk a cukrot, a vizet, a tojások sárgáját, és a porcukorral elkevert lisztet. Kivajazott, kilisztezett tortaformába öntjük, és előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt megsütjük.

A krémhez a tejben elkeverjük a pudingport, a cukrot, a citrom reszelt héját és levét, valamint a két tojás sárgáját. Folytonos keverés mellett sűrűre főzzük, kihűtjük, és a vajjal habosra kidolgozzuk.

A kihűlt tortát három részre szétvágjuk.

A habtejszínt keményre felverjük.

A citrom héjából szeleteket szakítunk. A gyümölcsöt először karikákra, majd négyfelé vágjuk, ezeket a díszítéshez fogjuk felhasználni.

A tortatartóra papírcsipkét helyezünk, rátesszük a piskóta alsó lapját. Ezt a citromos krém harmadával megkenjük, majd fölé rakjuk a középső lapot. Ezt is áthúzzuk krémmel, és befedjük az utolsó piskótával. A tetejét vékonyan áthúzzuk krémmel, majd nyomózsák segítségével az oldalát és a felső peremét tejszínhabbal kidíszítjük.

Az előkészített citromdarabkákat és héjakat tetszés szerint rápakoljuk. Pár órányi pihentetés után kínálhatjuk.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu