Sárgabarackos rétes

Hozzávalók: (5 levél réteshez) 1 kg liszt, 3 tojás sárgája, kb. fél liter langyos, sós víz, 3 evőkanál étolaj, 5 evőkanál olvasztott zsír. A töltelékhez: 1,5 kg sárgabarack, 30 dkg őrölt dió, 15 dkg zsemlemorzsa, ízlés szerint cukor, 5 vaníliás cukor, 3 dl tejföl, 2 teáskanál fahéj.

A lisztet tálba szitáljuk, langyos, sós vízzel elkezdjük összeállítani a tésztát. Beletesszük a tojások sárgáját, a zsírt, és legvégül az étolajat is. Jó alaposan, hólyagosra kidolgozzuk.

Amikor már teljesen sima a tészta, lisztezett gyúródeszkán rúddá formáljuk, amit öt részre elvágunk, majd ezeket egyenként kicipózzuk. Kicsit kézzel szétlapítjuk, és abrosszal letakarva legalább fél órát pihentetjük.

Közben elkészítjük a tölteléket. A barackot megmossuk, kimagozzuk, kisebb darabokra vágjuk, lecukrozva állni hagyjuk.

Az asztalra abroszt terítünk, ezt lelisztezzük, ráhelyezzük az első cipót, kicsit megsodorjuk, majd a tetejét lezsírozzuk, és először a levegőben kezdjük nagyobbra húzni, nyújtani. Utána már az asztalra tesszük, és körbe-körbe járva, hártya vékonyságúra kihúzzuk a rétest.

Szélét legombolyítjuk, a réteslapot olvasztott zsírral meghintjük. Vékonyan megszórjuk zsemlemorzsával, utána gazdagabban dióval. Rápakolunk cukros kajszibarackot, tejfölt pöttyözünk közé, megszórjuk kevés fahéjjal, majd a tészta négy oldalát feldobjuk.

A rétest az abrosz segítségével solymosiasan, szélesebb rúdra felhajtjuk, és kizsírozott tepsibe helyezzük.

Tetejét is átkenjük zsírral, és tejföllel. Előmelegített sütőben kb. húsz-harminc perc alatt készre sütjük.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu