Bikfa galuska sonkával

Hozzávalók: 16 levél savanyú káposzta, 20 dkg kukoricadara, 20 dkg füstölt szalonna, 40 dkg füstölt sonka, 2 vöröshagyma, 1 kávéskanál só, 2 kávéskanál őrölt feketebors, 3 evőkanál sertészsír.

A kukoricadarát tíz percig meleg vízben áztatjuk.

Egy fazék aljára apróra vágott káposztát teszünk, hogy ne égjen le főzés közben az étel.

A vöröshagymát finomra vágjuk, a zsírban megpirítjuk. A sonka felét és a szalonnát apróra kockázzuk. A megmaradt sonkából szeleteket készítünk.

A megdagadt kukoricadarára borítjuk a szalonna és sonka kockákat, majd ízesítjük csipetnyi sóval és ízlés szerint borssal. A megpárolt hagyma felét is beleöntjük, és összekeverjük.

A káposztát lecsurgatjuk. Mindegyikbe egy púpos evőkanálnyi tölteléket halmozunk, a leveleket két oldalról ráhajtjuk, majd a galuskákat feltekerjük. Az összeillesztett felével lefele fordítva fazékba helyezzük, szépen egymás mellé a töltött káposztákat.

Amikor egy sorral elkészültünk, rátesszük a szelet sonkákat, a megmaradt párolt hagymát, és addig töltjük a leveleket, amíg a töltelékünk tart.

Az egészet befedjük káposzta levelekkel, felöntjük forró vízzel, és két órán át főzzük.

Tálalásnál tejfölt és kenyeret kínálhatunk hozzá.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu