Csodaszarvas Vendégház

A 2 apartmanos Csodaszarvas Vendégház Magyarország nyugati szegletében, Vas megyében az osztrák határhoz közeli kis zsákfaluban, Dozmaton található.

Négy napraforgós minősítésű vendégházunk Magyarország nyugati szegletében, Vas megyében az osztrák határhoz közeli kis zsákfaluban, Dozmaton található. A falu központjában, de mégis a természet lágy ölén, az erdő mellett helyezkedik el. A túrázók, kerékpárosok az Alpokalja festői tájain hódolhatnak kedvtelésüknek. Kerékpárbérlésre lehetőséget biztosítunk. A települést övező dombok, erdők túraútvonalakat, parkerdőt, tanösvényt rejtenek, a Krisztina kilátóból csodálhatjuk a panorámát. Néhány perc sétával elérhető a települést körül ölelő Csodaszarvas tanösvény, mely érinti a falu szabadidő parkját, a Krisztina-kilátót, az Életfa-parkerdőt, a Milleniumi emlékparkot, a felújított Árpád kori templomot, a Muzsla-forrást és a Dozmati víztározót.

Két apartmanban 8 fő számára kínálunk szállást. Apartmanjaink 3 és 5 férőhelyesek, konyhával rendelkeznek, illetve minden szobánkhoz saját fürdőszoba is tartozik. A vendégház része egy négy fős infraszauna, külön zuhanyzóval. Örömmel fogadjuk a kisgyerekes családokat, számukra igényes játszótér épült udvarunkon. Baráti társaságoknak bográcsozási lehetőséget, kerti sütögetést ajánlunk. Tágas közösségi terünk, fedett teraszunk megfelelő színtere lehet csapatépítő tréningeknek, baráti, családi beszélgetéseknek egyaránt. Vendégeink számára ingyenes WIFI kapcsolatot és parkolási lehetőséget biztosítunk.


Kategória: 4 napraforgó


Típus: falusi szálláshely


Ellátás típusa: reggeli, ellátás nélkül


Fizetési módok: SZÉP-Kártya,készpénz


Egyéb szolgáltatások: konyhafelszerelés, konyha, mosási lehetőség, fűtés, kertből zöldség-gyümölcs fogyasztható, hűtőszekrény, televízió, ágynemű biztosított


Recepción beszélt nyelvek: magyar nyelvism.,angol nyelvism.,német nyelvism.


Sport: kerékpár kölcsönzési lehetőség, lovaglási lehetőség, tollaslabda pálya


Szabadidős- és wellness lehetőségek: szauna


Kikapcsolódás: játékok, túrázási lehetőség, grillezési lehetőség


Hasonló találatok

Természetbarátok Háza

Őriszentpéter, Égésszer 12

Szeretettel várjuk egész évben a kikapcsolódásra, nyugodt pihenésre vágyókat az Őrség központjában, Őriszentpéteren.

Bővebben

Őrségi Szalma Vendégház

Szalafő, Csörgőszer utca 11/1

Barátságos vendégház várja vendégeit az Őrség gyönyörű falujában, Szalafőn.

Bővebben

Nagyika Vendégház

Gersekarát, Petőfi Sándor utca 12.

A csendes, nyugodt környezetben lévő felújított kétszobás komfortos vendégház Gersekaráton várja vendégeit.

Bővebben

Szala Vendégház

Őriszentpéter, Siskaszer 8/B.

Az egyedülálló hangulatú Őrség egyik szép kis falujában, Őriszentpéteren várja vendégeit a Szala Vendégház 2 apartmannal és 8...

Bővebben

1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu