Palolunk, ciberézünk - Nyitott Porta Napok Szatmár-Beregben

Palolunk, ciberézünk, töltikézünk, kóstolunk, tésztát gyúrunk, aszalunk, lekvárt főzünk, állatokat simogatunk. Két keréken, kenuval, lovasszekéren is felfedezhetik Szatmár-Bereg vadregényes tájait, gazdaságait, helyi termelőit, a tájegység agroturisztikai lehetőségeit a Nyitott Porta Napok – Kóstolj bele tájról-tájra nagyszabású programsorozat indító állomásaként 2025. augusztus 23-án, szombaton.

A Nyitott Porta Napok idén tárja ki először kapuit hazánk 5 tájegységén a látogatók előtt, hogy találkozzanak az érdeklődök a vidéki élet, a termelés világával. Az eseménysorozat főszervezője a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. Vidék- és Térségfejlesztési Támogató Egysége (VTE). Társszervezőivel közösen szeretnék jobban bemutatni a gazdaságokat, a termelőket, a helyi termékeket. A tájegységen termelt jellemző zöldség-gyümölcsök feldolgozási folyamatait, a termékek készítésének technológiáit, lehetőségeit. Porták, amelyek egész évben azon dolgoznak, hogy a földeken, kertekben, gazdaságokban minél hatékonyabban folyjon a munka. Ezt tekinthetik meg a nyár utolsó előtti hétvégéjén Szatmár-Beregben és tölthetnek el egy kellemes hosszú hétvégét a vármegyében, hogy jobban megismerjék a vidék báját, a gazdasági lehetőségeket, a helyi termékeket, termelőket és nem utolsósorban a szatmári vendégszeretetet. A programsorozat számos élményt, kulturális felfedező utat ígér, hogy mindenki megismerje az ország legkeletibb csücskében található értékeket. Szatmár-Bereg egyben az egész nagyszabású programsorozat első állomása. A Kislépték Egyesület, mint szakmai háttérrel rendelkező együttműködő partner, a porták nyitása előtt konferenciát szervez a térség szakembereinek „Nyitott porták – minden, ami mögöttük van” címmel, ezzel is hozzájárulva a program szakmai megalapozásához és a résztvevők közötti tudásmegosztáshoz. A Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) tagjaként a Minden, ami Szatmár-Bereg Egyesület kapta meg a lehetőséget arra, hogy térségi szervezőként ezt a különleges vidéket bemutassa a helyi termelőin, gazdaságain keresztül. Ruprecht László a SVÉT elnöke is részt vesz a Nyitott Porta Napok Szatmár-Bereg eseményen, hogy a helyi minőségi alapanyagokat népszerűsítse. Tarpán a szárazmalomnál kínál mangalicát szilvával a látogatóknak. A program előfutára az idei év jubileumi nagyszabású SVÉT 15- „ÍZEK TISZTA FORRÁSA” mottóját viselő Esterházy-kastély parkjában megszervezett vidék legjobb éttermeinek, termelőinek éves seregszemléjének. Ahol idén is bemutatjuk Szatmár-Bereg különlegességeit. A Nyitott Porta Napokon Szatmár-Beregben 12 helyszínen ismerhetik meg a termelőket, kapnak gasztronómiai élményeket, kulturális és turisztikai látványosságot a tájegységről. Csaroda, Géberjén, Kölcse, Fülesd, Nagyar, Nyírcsaholy, Panyola, Tarpa, Túristvándi. A nyár utolsó előtti hosszú hétvégéjén látogasson el vármegyénkbe és a 12 helyszín közül legalább 6 portát keressen fel, hogy vasárnap 50%-os kedvezményt kapjon belépéskor a Sóstói Múzeumfaluba. Fedezzük fel közösen ezt a csodás vidéket, a termelők kiváló minőségű alapanyagain, gazdaságain keresztül, hogy a szilva hazájában legyünk büszkék arra, hogy vidékünkön készül Szatmár igazi „fekete aranya”.

Facebook: Minden, ami Szatmár-Bereg


A Nyitott Porta Napok programsorozat együttműködő partnerei a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ), a Stílusos Vidéki Éttermiség Egyesület (SVÉT), a Kislépték Egyesület.

Nyitott Porta Napok 2025. évi időpontjai és térségi helyszínei:

  •    augusztus 23. – Minden, ami Szatmár-Bereg
  •  szeptember 20-21. – Sváb Sarok és környéke
  •  szeptember 27. – Kisalföld Kincsei
  •  szeptember 27-28. – Vasfüggöny – az Alpokaljától Dél-Zaláig
  •  október 4-5. – Dunántúl szíve – a Balaton-felvidéktől egészen a Vasi-hegyhátig


A Nyitott Porták száma folyamatosan bővül, friss programok: https://www.facebook.com/nyitottportanapok/events

1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu