Kulturális örökség napjai: több mint 400 program országszerte

Idén mintegy kétszáz helyszínen több mint 400 programmal várja a Kulturális örökség napjai programsorozat országszerte a látogatókat a hétvégén - mondta el a műemlékvédelemért felelős helyettes államtitkár a programsorozatról szóló sajtótájékoztatón.

"Érdemes tehát megragadni az alkalmat, hogy az év folyamán mindössze egyszer feltáruló, sok titkot rejtő műemléki helyszíneket láthassunk"

- tette hozzá Deák Krisztina.

Veöreös András, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület elnöke kiemelte, hogy első alkalommal szervezi közösen az egyesület és az Építési és Közlekedési Minisztérium műemlékvédelemért felelős helyettes államtitkársága a Kulturális örökség napjait.

"Ez az állami és a civil szféra közötti együttműködés jól példázza azt, hogy a műemlékvédelem egy rendkívül összetett feladat, rendkívül komplex társadalmi tevékenység, amelybe az állami szereplőknek és a civileknek, a társadalomnak is nagyon fontos szerepe van"

- hangsúlyozta.

Deák Krisztina felidézte, hogy 1984-ben Franciaországban rendezték meg először a történelmi műemlékek nyílt napját, amelynek hatására 1994 óta Európa számos országában megrendezik az Európai Örökség Napokat.

"Magyarország a kilencvenes évek végétől aktívan részt vesz ebben a programsorozatban és a mindenkori szervezők áldozatos munkájának köszönhetően nemzeti örökségünk európai kontextusban jelenik meg a szélesebb nyilvánosság előtt"

- emelte ki az államtitkár.

A hétvégén látható helyszínek közül felhívta a figyelmet azokra, amelyek sokszor a "bennfentesek" számára sem könnyen hozzáférhetők. Ilyen lesz például az Országos Széchényi Könyvtár Nemzeti Levéltárának megnyíló raktára vagy a köztársasági elnöki rezidenciaként működő budavári Sándor-palota.

A helyettes államtitkár biztatta a látogatókat, hogy az "emelkedett funkciójú épületek" mellett keressék fel azokat is, amelyek a mindennapok szerves részét képezik. Ilyen egyebek mellett a kőbányai vízműtelep földalatti tározója is.

Az idei rendezvénysorozat kiemelt témáját Európa-szerte az utak, kapcsolatok, hálózatok adják, így idén a szokásosnál nagyobb számban várják az érdeklődőket a közlekedéshez, zarándokutakhoz kapcsolódó épületek, programok, a hálózatokat bemutató vezetések és séták is. Ezek közül Deák Krisztina kiemelte a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) megnyíló helyszíneit: a vezérigazgatóság, a kocsi- és a motorműhely épületét, a városi közúti villamosközlekedés egyedülálló ipari emlékeként a budapesti Ferenc áramátalakító épületét, valamint a Múzeum Megálló Dombóvárt, ahol a látogatók betekintést nyerhetnek egy vasúti csomópont múltjába.

A városi séták vagy a történeti kertek, parkok bejárása között említette a kiszombori Rónay-sírkert, a vácrátóti botanikus kert, a Fiumei úti sírkert, valamint a Salgótarjáni utca zsidó temetőjének tematikus sétáit és a magyarországi kastélykertekbe szervezett programokat is.

"A Kulturális örökség napjai jelentőségét összefoglalva elmondhatjuk, hogy bár az épített örökség megmaradásának számos részben anyagi feltétele van, mégis talán a legfontosabb, hogy az épületek éljenek, valóban élő emlékek legyenek, a műemlékek pedig akkor élnek, hogyha (...) a megismerésük iránti vágy tartósan fennáll, ha öröm és büszkeség forrását jelentik látogatói, tulajdonosi vagy használói oldalon egyaránt"

- hangsúlyozta.

A sorozat programjairól bővebb információk az oroksegnapok.gov.hu oldalon olvashatók, ahol a kereső segítségével helyszínek vagy programok szerint is lehet szűrni.


Forrás: turizmus.com

1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu