Árpád-kori templomrom újult meg a Vértes kedvelt kirándulóhelyén

A Market Építő Zrt. által életre hívott ROM Vándor program részeként megújult a harmadik Árpád-kori templomrom. A Tatabánya külterületén található, majd 800 éves Csákányospusztai templommaradvány helyreállítása közel 15 millió forintból valósulhatott meg.

Az Árpád-kori, egyhajós, patkóíves szentélyű, északkeleti irányba tájolt kis templom romjait egy 2003-2005 közötti régészeti kutatás tárta fel. A vakíves fríz és a félköríves, rézsűs ablakok maradványai alapján a templomot a 12-13. század fordulóján építhették Csákányegyház falu számára. 

A fejújítás nyolc hónapot vett igénybe. Az örökségmentő projekt keretében megvalósult a középkori falazatok konzerválása, állagmegóvása. 

A falazati munkálatok a területen összegyűjtött eredeti kövek felhasználásával történtek. A szakrális tér funkcióját egy kőtömb oltárral és egy kőpaddal jelzik. A kapuzat részeként egy Corten acél műemléktáblát is elhelyeztek. A bekötőútál lévő információs táblán a területhasználatról, a természeti értékekről és a régészeti tudományos ismeretekről tájékozódhat a látogató. A rom szomszédságában tűzrakóhelyet építettek ki. A projekt külön hozzáadott értéke, hogy a templomrom hivatalosan is műemléki védettséget kapott.

A középkorban még Csákányosegyháza névre hallgató kis hegyi telep napjainkban már leginkább turisztikai célpont.  A „Vértes kapujaként” is emlegetett szórvány a térség gyalogos- és lovas turizmusának egyik kedvelt kiindulópontja. A területet, melyen a vállalat által megújított romemlék is megtalálható, az Országos Kéktúra, a Mária út és a Szent Jakab zarándokút is átszeli. A Natura 2000 részévé nyilvánított természetvédelmi területen több különleges, védett állatfaj is megtalálható. A Vértesben már 150 kilométernyi úthálózaton kerékpározhatunk.

A ROM Vándor néven ismertté vált programot 2021-ben indította el a Market Építő Zrt. A kezdeményezés legfőbb célja a hazai történelmi műemlékeink megóvása, szakszerű helyreállítása és népszerűsítése. Az örökségvédelmi program első állomásaként 2022-ben a Zsámbéki-medencében található Töki romtemplomot óvta meg a lassú pusztulástól a vállalat. 2023-ban pedig a Balaton partján található Kövesdi templomrom és környezete újulhatott meg. 

A program további négy helyszínén az előkészítési munkák előrehaladott állapotban folyamatban vannak. A ROM Vándor következő állomása a Somogy vármegyében található Varjaskéri pusztatemplom romja, melynek felújítási munkáit tervezetten idén ősszel fejezi be az építőipari vállalat.  


Forrás: turizmus.com

Nyitókép: ROM Vándor Facebook oldal

1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu