Pénteken kezdődik a Summerfest folklórfesztivál Százhalombattán
Summerfest[/caption]
A fesztiválon látható lesz a Forrás Néptáncegyüttes Független Színház Mestermunka című táncszínházi előadása is, amely a Déryné Program támogatásában valósult meg. A rendezvénysorozaton fellép a Cimbaliband, a Kalyi Jag, és a Rézeleje zenekar. Emellett a programban szerepel az új utakat kereső Urban Verbunk Táncegyüttes néptáncra épülő látványszínháza.
A hivatásos társulatok legjobbjai is színpadra lépnek: látható lesz a Magyar Állami Népi Együttes, a Fitos Dezső Társulat, a Duna Művészegyüttes és a Szegedi Kortárs Balett egy-egy előadása.
A fesztivál díszvendége Kárpátalja lesz, ahonnan az idei évben is népzenészek, néptáncosok érkeznek a fesztiválra. A Petőfi évhez kapcsolódva a fesztiválon részt vesz a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színháza is, a Helység kalapácsa című előadással.
A családi és gyermekprogramok idén a hungarikumokra épülnek. A mindig furfangos, győztes Vitéz László és a Bahorka Társulat is várja a kicsiket.
Emellett Bajkó Bence fiatal népi iparművész maszatos selyemből készült viseletkiállítása és az Iharos Népművészeti Egyesület tárgyi kiállítása gazdagítja a programot.
Az eseményeket a Barátság Kulturális Központban és annak külső helyszínein rendezik meg.
Az fesztiválról további információkat IDE kattintva találnak.
Forrás: turizmus.com
Feltöltés ideje: 2022.08.10.