Magyarország vár: Közép-Európa legnagyobb betleheme látható Vörsön
Fotó: vorsbetlehem.hu[/caption]
AZ ADVENTI LÁTVÁNYOSSÁG sokakat vonz Vörsre – amely egyébként hivatalosan is a Kis-Balaton fővárosa 2006-tól –, volt olyan év, hogy harmincezren is megnézték. A betlehemi életkép advent első vasárnapjától január 22-ig mindennap 10 és 16 óra között tekinthető meg. Plusz élmény az ideérkezőknek, hogy vasárnaponként a vörsi betlehemesek bábtáncoltató játékot adnak elő, hétvégenként pedig adventi vásárt is szerveznek a községben. Az itt kapható termékek mindegyike helyben készül, egy jó forralt bor vagy finom édesség pedig a csípős hidegben is felmelegíti a kirándulók szívét és gyomrát.
A bevállalósabbak bringával is érkezhetnek a településre a Balatonberény, Balatonszentgyörgy és Vörs között szeptemberben átadott 10,6 kilométeres kerékpárútnak köszönhetően, amely a Balatoni Bringakört összeköti a Kis-Balaton kerékpárút-hálózatával.
Forrás: turizmus.com
Feltöltés ideje: 2022.12.08.