Januárban kissé javultak a turisztikai cégek várakozásai
forrás: GKI[/caption]
A régiók közül Közép-Magyarország vállalkozásainak helyzete a legkedvezőbb (-7 pont), de Budapest még ennél is kedvezőbben áll (-6 pont). A fővárosban már enyhén optimisták a szálláshely-szolgáltató vállalkozások, Pest vármegyében pedig a vendéglátóipari egységek. A közép-dunántúli és a dél-alföldi régiók konjunktúraindexei is magasabbak az átlagnál (-12, illetve -17 pont), míg a legrosszabb körülményeket Nyugat-Dunántúl (-32 pont) és Észak-Alföld (-29 pont) turisztikai vállalkozásai jelezték.
[caption id="attachment_58168" align="aligncenter" width="645"]
forrás: GKI[/caption]
A foglalkoztatotti létszám alakulása az elmúlt három hónapban az előző év azonos időszakához viszonyítva -8 ponton állt, ami azt mutatja, hogy lassú ütemben, de csökkent a kereslet a turisztikai ágazatban igényelt munkaerő iránt.
A következő három hónapra vonatkozóan a teljes szektorra 0 pontot mért a kutatás, ami azt jelenti, hogy a cégek nem változtatnak munkaerő-állományukon. A vendéglátás területén azonban az előző hónapokkal ellentétben a negyedév során már létszámbővülés várható (+7 pont).
A turisztikai cégek 82 százaléka az áraik, 91 százaléka a működési költségeik emelkedéséről számolt be az elmúlt három hónapra vonatkozóan.
Az árszintváltozás átlagosan 20 százalékot, míg a működési költségek növekedése 46 százalékot tett ki, vagyis a cégek nem tudták az összes költségnövekedést a fogyasztókra hárítani. Ráadásul ez az olló novemberben és decemberben jelentősen nyílt, majd januárban stagnált.
Ezek az adatok is rámutatnak arra, hogy a szektornak továbbra is szüksége van a vissza nem térítendő támogatásra.
Januárban a turisztikai cégek 55 százaléka jelezte, hogy a következő három hónapban várhatóan emelni fogja szolgáltatásainak árát (decemberben ez az arány ugyanekkora volt), 45 százalékuk nem változtat az árakon, míg csökkentést senki nem jelzett. A szálláshely-szolgáltatásban az új szezon közeledtével 43 százalék az emelést tervezők aránya, miközben a vendéglátásban 56, az egyéb turisztikai szektorokban 62 százalék tervez emelni.
A turisztikai cégek 46 százaléka a közelmúltban is emelt árat és a közeljövőben is emelni fog (ez az arány decemberben 47 százalék volt).
Az üzleti tevékenység eredményének indexe a jelenhez képest a következő három hónapra -16 ponton áll. Ez az érték önmagában nézve visszaesést jelez, ugyanakkor fontos kiemelni, hogy decemberhez képest jelentős, 11 pontos javulást mutat.
Összességében tehát elmondható, hogy a turisztikai és a vendéglátóipari szektor körében a jövőre vonatkozó várakozások kismértékű, óvatos javulást jeleztek az idei év elején.
forrás: turizmus.com
feltöltés ideje: 2023.02.09.