"EGY A TERMÉSZETTEL","EGY A TERMÉSZETTEL","EGY A TERMÉSZETTEL"
Az 1971-es világkiállítás 50. évfordulóján ismét hazánkba várjuk a világ vadászait és más természetbarátait. Sticky célja, hogy a vadászat társadalmi elfogadottságát emelje, a valós vagy kreált konfliktusokat elsimítsa. Megmutassa a természet, a vadvédelem, a vadászat és a vadgazdálkodás közötti szoros kapcsolatot és az ökológiai összefüggéseket. S mindemellett persze bemutassa kis hazánk természeti csodáit is.
A világkiállítás Budapesten zajló fő eseményei mellett számos vidéki helyszín is várja az érdeklődőket. Keszthely, Vásárosnamény és Hatvan mellett a Somogy Megyei Konzorcium szervezésében több Somogy megyei térségben is izgalmas és érdekes, ugyanakkor tartalmas programra kerül sor, melyek között minden generáció kedvére választhat.
A Somogy Megyei Konzorcium változatos eseményei legalább olyan sokrétűek lesznek, mint a konzorciumot alkotó tagok – úgyis, mint a Balatoni Hajózási Zrt., a Balatoni Halgazdálkodási Zrt., Kassai Kft., Kaszó Zrt., Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Bőszénfai Szarvasfarm, SEFAG Zrt., valamint a Somogy Megyei Vadászok Szövetsége.
Tartson velünk a világkiállítás idején, ismerje meg változatos kínálatunkat, s ha jól érezte magát nálunk, ossza meg élményeit ismerőseivel is és térjenek vissza hozzánk máskor is!
Részletes programokért kérem kattintson az alábbi linkre!