Eszterházy rostélyos burgonyafánkkal

Eszterházy rostélyos burgonyafánkkal

Hozzávalók: 40 dkg marhafelsál, só, liszt, sertészsír (vagy olaj),2 nagy szál sárgarépa, 1 fej vöröshagyma, babérlevél, őrölt feketebors, 10 dkg füstölt szalonna. A habaráshoz 2 dl tejföl, 1 evőkanál mustár, 3 evőkanál liszt. Fél citrom leve, 2 csapott evőkanál kristálycukor.

A burgonyafánkhoz 50 dkg krumpli, 15 dkg liszt, 1 csapott evőkanálnyi só, 2 tojás, kávéskanálnyi őrölt feketebors, a sütéshez étolaj.

A marhahúst vékony szeletekre vágjuk, kiklopfoljuk. Besózzuk, majd egyik oldalát lisztbe mártva, forró zsiradékon hirtelen elősütjük. Nagyobb lábos aljába 2 dl vizet öntünk, abba szedjük át a mindkét oldalukon átsütött marhahúsokat.

A sárgarépát megtisztítjuk, vékony csíkokra (julienre) vágjuk, és a lábosba szórjuk. A vöröshagymát felkockázzuk, és azt is hozzáadjuk. Néhány babérlevéllel, kávéskanálnyi őrölt borssal, kevés sóval fűszerezzük, mellédobjuk a füstölt szalonnát, és két órán át a levében, fedő alatt pároljuk.

Amikor megpuhult, a húst kiszedjük egy edénybe. Tejföllel, mustárral, liszttel, és apránként adagolt vízzel habarást készítünk, és besűrítjük vele a sárgarépás szaftot. Citromlével ízesítjük. A kristálycukrot kisebb serpenyőben felolvasztjuk (karamellizáljuk), majd kevés vízzel felengedve ezt is a lábosba öntjük.

A burgonyafánkhoz a megtisztított krumplit kockákra vágva megfőzzük, burgonyanyomón áttörjük, kicsit hűlni hagyjuk. Hozzáadjuk a lisztet, sót, tojásokat, őrölt borsot, és összegyúrjuk. Kinyújtjuk, pogácsa szaggatóval kiszúrjuk, és bő, forró olajban kisütjük.

Tálalásnál a párolt húsokat nyakon öntjük szafttal, és burgonyafánkokat helyezünk mellé.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu