Túrós spárgatorta zöld spárgából

Túrós spárgatorta zöld spárgából

Hozzávalók: (2 adaghoz) 60 dkg liszt, 40 dkg margarin, 2 púpos evőkanál tejföl, 2 tojás sárgája, 1 teáskanál só. 1 kg zöld spárgához 2 teáskanál só, 3 teáskanál cukor, 2 teáskanál citromlé. 30 dkg trappista sajt, 20 dkg füstölt sajt, kis csokornyi petrezselyem zöld, 50 dkg túró, 2 dl főzőtejszín, 4 egész tojás, 4 tojás sárgája, 3 késhegynyi szerecsendió, 1 kávéskanál fehérbors, 1 teáskanál só. A forma előkészítéséhez zsír és liszt. A díszítéshez 2 paradicsom.

A liszthez margarint, tejfölt, 2 tojás sárgáját, kevés sót adunk, és az egészet jó alaposan összedolgozzuk. Addig gyúrjuk a tésztát, amíg a margarin az összes lisztet felveszi. Két gombócot formálunk belőle, mindegyiket alufóliába tekerjük, majd egy éjszakán át hűtőszekrényben pihentetjük.

Másnap a zöld spárgát átmossuk, fás végeit levágjuk, a többit centis darabokra aprítjuk. A legszebbeket egészben hagyva félretesszük, ezekkel fogjuk díszíteni a tortát. Az összes spárgát újra átmossuk, és sóval, cukorral, citromlével ízesített vízben 10 perc alatt puhára főzzük, majd leszűrjük, és hűlni hagyjuk.

A trappista sajtot és a füstölt sajt felét felkockázzuk, hozzáadjuk az apróra szeletelt petrezselymet, a túrót, tejszínt és a tojásokat. Fűszerezzük őrölt szerecsendióval, fehérborssal, sóval. Jól kikeverjük. A sütőformákat kizsírozzuk, kilisztezzük. A legjobban gyümölcstorta formában mutat a sütemény.

A fóliás gombócokat kicsomagoljuk, és egyenként kinyújtjuk akkorára, hogy a forma oldalát is betakarják. Kibéleljük tésztával a tepsiket, kézzel jól beleigazítjuk, nyomkodjuk, és késsel, vagy villával megszurkáljuk.

A kihűlt spárgát a túrós töltelékbe borítjuk, összekeverjük, és megtöltjük vele a sütőformákat. Fényesebb lesz a torta, ha körben tojásfehérjével átkenjük a szélét. A díszítésnek félretett spárgákat egészben, vagy akár hosszában négyfelé választva is rátehetjük. Paradicsom karikákkal díszítjük, végül a maradék füstölt sajttal beborítjuk a tetejét. Előmelegített sütőben szép pirosra sütjük.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu