Kelt gombóc – Kerva Knedl

Kelt gombóc – Kerva Knedl

Hozzávalók: (8 főre) 4 fej vöröshagyma, 2 fakanál sertészsír, 3 kg vágott, savanyú káposzta, 1 kg füstölt kolbász, 80 dkg húsos, füstölt szalonna, 4 púpos teáskanál őrölt paprika. A gombóchoz: másfél kg liszt, 2 teáskanál só, 1 liter tej, 2 evőkanál cukor, 7,5 dkg élesztő, 2 tojás, 1 evőkanál sertészsír.

A hagymát megtisztítjuk, kockákra vágjuk, és a felhevített zsírban megdinszteljük. Amikor már üveges, belekeverjük az őrölt paprikát, és azonnal hozzátesszük az átmosott, kicsavart káposztát, nehogy megkeseredjen a paprika. Kicsit összesütjük, majd megrakjuk a feldarabolt szalonnával és kolbásszal. Ezt befedjük a megmaradt káposztával, és annyi vizet öntünk rá, hogy éppen ellepje a lábos tartalmát. Lefedjük, és másfél óráig főzzük.

Amíg fő a káposzta, elkészítjük a gombócokat.

A tejet meglangyosítjuk, elkeverjük benne a cukrot, és belemorzsoljuk az élesztőt. Félretesszük, megvárjuk, míg az élesztő megkel. A lisztet dagasztótálba tesszük, elkeverjük benne a sót, két tojást ütünk bele, majd az egészet bedagasztjuk az apránként adagolt élesztős tejjel. Nem túl laza, rugalmas kelt tésztát készítünk, amit alaposan kidolgozunk. Amikor már sima a tészta, a tál szélét zsírral lekenjük, és újra alaposan átforgatjuk a knédli alapot. Liszttel is átszórjuk a tál oldalát és a tésztát, majd letakarjuk, és egy óráig kelesztjük.

Amikor duplájára megkel, lisztezett gyúródeszkára borítjuk, kézzel széthúzzuk, és nyolc darabra széttépkedjük. Ezeket kicsit átforgatva takaros gombócokat készítünk. További tíz percig még a deszkán is állni hagyjuk, ezután a káposzta tetejére pakoljuk. Lefedjük, de 25 percig szigorúan tilos levenni a fedőt, mert ha kíváncsiak vagyunk, összeesik a gombócunk. A türelmet viszont meghálálják a szép nagyra dagadt, mosolygós knédlik.

Tálalásnál ezeket a gombócokat ne vágjuk késsel, inkább villával, vagy kézzel tépkedjük, hogy ne nyomjuk össze a gyönyörű állagú kelt tésztánkat.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu