Hájas kalács

Hájas kalács

Hozzávalók: 80 dkg liszt, 1 egész tojás, 2 tojás sárgája, 30 dkg sertésháj, fél liter tej, 1 csapott evőkanál só, 5 evőkanál cukor, 5 dkg élesztő. A tepsi kikenéséhez sertészsír, a töltéshez szikkadt lekvár (meggy, barack, vagy szilva).

A liszt közepébe három evőkanál cukrot teszünk, ráöntünk egy deci langyos tejet, és belemorzsoljuk az élesztőt. Megvárjuk, míg megkel. A tál szélére tesszük a sót, egy egész tojást, és egynek a sárgáját. A felfutott élesztővel, és a többi langyos tejjel az egészet összegyúrjuk. Közepes keménységű tésztát dagasztunk, amit jó alaposan kidolgozunk. Meleg helyen, kb. háromnegyed óráig kelesztjük.

Lisztezett gyúródeszkára borítjuk, vékonyra kisodorjuk, majd egyenletesen rákenjük a sertéshájat. Megszórjuk két evőkanál kristálycukorral, és négy oldalról felhajtjuk. Konyharuhával letakarjuk, húsz percig pihentetjük. Újra kisodorjuk vékonyra, majd hajtogatjuk, és pihentetjük. Ezután még egyszer ugyanezt megismételjük, majd az utolsó kelesztés után is kisodorjuk. Téglalapokat vágunk belőle, lekvárt halmozunk a tésztadarabok közepébe, és mindegyiket felhajtjuk.

Kizsírozott tepsibe tesszük. Egy tojás sárgáját kevés tejjel elkeverünk, és átkenjük vele a kalácsokat. Előmelegített sütőben kb. háromnegyed óra alatt készre sütjük. Tálra szedjük, és megszórjuk porcukorral.


Hasonló találatok

1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu