Tuba mama almás pitéje

Hozzávalók: 60 dkg rétesliszt, 20 dkg cukor, 20 dkg zsír, 2 tojás, ½ sütőpor, 3 evőkanál tejföl, csipetnyi só, a tetejére 2 tojás sárgája. Töltelék: 2 kg alma, 2 evőkanál őrölt fahéj, 20 dkg cukor, 2-3 evőkanál kakaópor, 15 dkg pirított dió, 5 dkg búzadara.

A lisztet tálba borítjuk, elkeverjük benne a sütőport, a cukrot, a zsírt, csipetnyi sót. Két egész tojással és három evőkanál tejföllel összedolgozzuk. A kéz melegének hatására, gyúrás közben lassan összeáll a tészta, ezt lisztezett deszkán is alaposan átdolgozzuk.

Egy nagy gombócot kapunk, amit kétfelé választunk. Az elsőt lisztezett deszkán akkorára sodrunk, hogy a tepsi alját beterítse. Sodrófára feltekerjük, így könnyebben be tudjuk tenni a sütőpapírral bélelt formába. Ott eligazgatjuk.

A töltelékhez az almákat megtisztítjuk, lereszeljük. Cukrot, fahéjat, egy teáskanál kakaóport szórunk rá, összegyúrjuk, és kicsit állni hagyjuk.

Ezután a felesleges levet kinyomjuk belőle.

A tepsiben lévő tésztánkat meghintjük búzadarával, elegyengetjük rajta az ízesített almát, két evőkanál kakaóval, és pirított dióval megszórjuk, ezeket belenyomkodjuk, majd a tetejét is meghintjük búzadarával, hogy felvegye a felesleges nedvességet.

A második tésztát is lisztezett deszkán lappá sodorjuk, nyújtófára feltekerve befedjük vele a süteményünket. Villával átszurkáljuk, tetejét két tojás sárgájával átkenjük, majd 180 fokon kb. 20 percig sütjük.

Langyosra hűtve már szeletelhetjük. Almacikkekkel díszítve, porcukorral hintve csinos pitéket kapunk.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu