Halas palacsinta

Hozzávalók: A palacsintához: 20 dkg liszt, 1 tojás, fél deci tej, szódavíz, só, a sütéshez étolaj. Töltelékhez: 1 kg halhús (fej, farok), hal alaplé, só, 1 kávéskanál őrölt bors, 3 gerezd fokhagyma, 1 szelet beáztatott kenyér, 2 tojás, 15 dkg liszt, 20 dkg zsemlemorzsa, 3 evőkanál tej, a sütéshez étolaj. A tálaláshoz tartármártás.

A hal alaplébe belehelyezzük a lefilézett haldarabokat, és ebben harminc percig főzzük.

Elkészítjük a palacsintatésztát. A lisztet a tojással, kávéskanálnyi sóval, kevés tejjel, és szódavízzel simára keverjük. Ezt olajozott palacsintasütőben kisütjük.

A panírozáshoz előkészítjük a lisztet, a tojásokban elkeverünk csipetnyi sót és három evőkanál tejet, majd a zsemlemorzsát is tányérba borítjuk.

A megfőtt halat kiszedjük a léből, megvárjuk, míg langyosra hűl, és kiszedjük a nagyobb csontokat, szálkákat belőle. Ezután az áztatott zsemlével és a tisztított fokhagymával ledaráljuk. Összegyúrjuk, közben enyhén fűszerezzük kávéskanálnyi sóval és borssal.

A töltelékből rudakat formázunk, és a palacsintákat megtöltjük vele. Ráhelyezzük a közepére, a tészta két oldalát ráhajtjuk, és feltekerjük.

Bepanírozzuk, és forró olajban színesre sütjük.

Kiszedjük, és tartármártással kínáljuk.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu