Gereben Villa

Természetközeli vendégház számos túrázási lehetőséggel várja vendégeit az Alpokalja gyönyörű vidékén.

A Gereben Villa az Írottkő Natúrparkban, az Alpokalján, a hegyvonulat délkeleti lábánál található, Velemben. Kertünkből remek a kilátás, a Péterics hegyvonulatra és a Szent-Vid kápolnára, mely helyen Kelta városállam, később Avar majd Római település volt. Számos kirándulási lehetőség várja az érdeklődőket a hegyekben, turista utak vezetnek Írotkőköz. A környék legnagyobb értéke a szubalpin klíma mely számos légúti betegségek gyógyítására alkalmas. Velem a gesztenye hazája, az október első felében, minden évben megrendezett Gesztenye Napokat több ezren látogatják. Szálláshelyünket kínáljuk, pihenésre vágyóknak, turistáknak, családoknak, kisebb csoportoknak. Szobáink 2 és 4 ágyasak és összesen 10-13 főt tudunk elszállásolni bennük. A szobák konyhasarokkal, tusolós fürdővel, televízióval, hűtőszekrénnyel felszereltek. Parkolás biztosított zárt udvarban. A kertben a vendégek számára van lehetőség szalonnasütésre, grillezésre, bográcsozásra, napozásra, lengőtekézésre, ping-pongozásra és kisgyermekek számára hintázásra is.


Kategória: 3 napraforgó


Típus: falusi szálláshely


Ellátás típusa: ellátás nélkül


Fekvés: domboldalon,erdõ közelében,nyugodt környezetben


Településen belül:: város-, településrészen fekvő


Fizetési módok: készpénz,SZÉP-Kártya


Sporttevékenységek: bowling,gyalogtúrák


Egyéb szolgáltatások: konyhafelszerelés,konyha,mosási lehetőség,fűthető,a szállásadó a házban lakik,hűtőszekrény,televízió,ágynemű biztosított


Recepción beszélt nyelvek: magyar nyelvism.,német nyelvism.


Sportlétesítmények: tollaslabda pálya


Kikapcsolódás: túrázási lehetőség,grillezési lehetőség


Egyéb jellegzetességek: Gyermekkedvezmények,motorosokat fogad,kerékpárosokat fogad,kutyákat nem fogad,családbarát, családok fogadására kialakított


Szálláshellyel kapcsolatos szolgáltatások: kert



Kategória: falusi szálláshely
Férőhelyek száma: 13 fő
kutyabarát: Nem

Ajánlatkérés innen

Hasonló találatok

Simon Porta

Kisrákos, Pomperszer 1.

Vendégház Kisrákos falu főutcájától távol, csendes, nyugodt környezetben, dombtetőn, teljesen külön bejárattal.

Bővebben

Lovasudvar falusi szálláshely

Bögöt, Tóth György u 11

Falusi szálláshely várja vendégeit Bögötön, Vas vármegye szívében, közel a Sárvári Fürdőhöz.

Bővebben

Nyári-lak Vendégház

Olaszfa, Rákóczi utca 5.

A Nyári-lak Vendégház Olaszfa településen 4 szobával, 10 férőhellyel várja vendégeit.

Bővebben

Szala Vendégház

Őriszentpéter, Siskaszer 8/B.

Az egyedülálló hangulatú Őrség egyik szép kis falujában, Őriszentpéteren várja vendégeit a Szala Vendégház 2 apartmannal és 8...

Bővebben

1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu