Erősödő pesszimizmus a turisztikai cégek körében

A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvánnyal és a GKI Gazdaságkutató Zrt.-vel közösen havi gyakorisággal méri a turizmusban a konjunktúra várható alakulását és publikálja a Turizmus Konjunktúra Indexet, a piac és a közvélemény számára ezzel biztosítva információt a közeljövőben várható trendekről.

A TKI index 2025. októberben -14 ponton állt (-100 és +100 közötti skálán értelmezve), mely azt jelenti, hogy az ágazat szereplői helyzetüket negatívnak érzékelték. Az index értéke az elmúlt kéthavi összesen 6 pontos csökkenés után 7 ponttal csökkent tovább az év tízedik hónapjában, s így 8 ponttal elmaradt az egy évvel ezelőtti értékétől. A szálláshely-szolgáltatásban 8 ponttal -16 pontra, a vendéglátásban 11 ponttal szintén -16 pontra csökkent az index, míg az egyéb turisztikai szektorban -9 ponton stagnált.

Létszámkategóriák szerinti bontás alapján a konjunktúraindex értéke három méretkategóriában csökkent, míg egyben nőtt (a 6-15 fős cégeknél). A 3 főnél kisebb cégek konjunktúrája teljesen elszakadt a náluk nagyobbakétól. A 6 főnél nagyobb vállalkozások továbbra is kedvezőbben ítélik meg helyzetüket, mint a náluk kisebbek.

A TKI index októberben 10 ponttal elmaradt a GKI EU számára végzett konjunktúra kutatásában mért szolgáltatási szektor konjunktúraindexétől (-4 pont), a nemzetgazdasági átlagot képviselő GKI üzleti bizalmi index értékétől (-9 pont), illetve az ipar indexétől (-9 pont), míg az építőipar (-26 pont) és a kereskedelem (-19 pont) indexeit meghaladta.





Amennyiben a 2025. októberi TKI indexet összevetjük az egy évvel korábbival (2024. október), 8 pontos csökkenést tapasztalunk. Az alszektorok közül éves összehason-lításban mindhárom konjunktúrája romlott, a szálláshely-szolgáltatásé 15 ponttal, az egyéb turisztikai szektoré 6 ponttal, míg a vendéglátásé 4 ponttal.


A következő három hónapban az előző év azonos időszakához képest a szállásadók 20%-a növekedést, 46%-uk stagnálást, 34%-uk visszaesést vár a vendégéjszakák számában. A vendéglátásban működők közül 10%-a vár vendégforgalom növekedést az előző év azonos időszakához képest, míg 72% stagnálást, 18%-uk pedig visszaesést vetít előre. Az egyéb turisztikai szektorban működők 17%-a vár ügyfélforgalom növekedést az előző év azonos időszakához képest, 46%-uk stagnálást prognosztizál, míg visszaesést 37% vár.


Forrás: VIMOSZ

1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu