Az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület – Hunyor Népfőiskola három nagyszabású programnak ad otthont október első hétvégéjén Kiscsőszön, hogy az ÉRTÉKEK valóban találkozzanak. A Közelítés Találkozó október 3-4-én, a Kárpát-medencei Látópont Találkozó október 3-4-én, majd a Nyitott Porta Napok október 4-5-én tartja eseményeit.
Az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület -Hunyor Népfőiskola a teljes magyar nyelvterületen, sőt nemzetközi szinten is ismertté vált, több mint két évtizede kutatja és adja tovább a magyar néphagyomány értékeit, amely a helyi közösségi tudásátadás élményén alapul. A Közelítés Program ezeket az értékeket adja a közösségek kezébe és hívja fel a figyelmet fontosságukra. A találkozó lehetőséget ad a szakmai párbeszédre, a tapasztalatcserére és a közösségi élményekre. A résztvevők megismerhetik a tagok településein az intézményeinek hagyományőrző munkáját, más közösségekben zajló hagyományátadó formáit, valamint láthatják, hogyan lehet a múlt értékeit a jelen mindennapjaiba integrálni. Az eseménysorozaton előadások, beszélgetések és bemutatók segítik a résztvevőket abban, hogy a hagyomány ne csak emlék, hanem a közösségi élet élő része is legyen.
Ebbe a programsorozatba kapcsolódik be a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. országos kezdeményezése, a Nyitott Porta Napok, amely 2025 augusztusa és októbere között öt hazai tájegység mintegy 150 családi gazdaságát, pincéjét és kézműves műhelyét nyitja meg a látogatók előtt. Kiscsőszön október 4-5-én a Hagyományfaluban is kinyílik a porta, ahol túravezetés, lovaskocsizás, kézműves bemutató, helyi termékek vására, kerékpártúra és népművészeti divatbemutató várja az érdeklődőket. A rendezvényen vendégként köszönthetjük Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési minisztert, aki szintén támogatja a kezdeményezést.
A Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesület a közösségi művelődésben dolgozókat tömörítő, Kárpát-medencei hatókörű szakmai civil szervezet, amely 2019 óta működik jelenleg 350 taggal. Célja a szakmai utánpótlás nevelése/képzése a tudásmegosztás seniorok és juniorok között. Az Egyesület legismertebb innovációja a Látópont Hálózat, amely olyan intézményeket, szervezeteket tömörít, akik a közösségi munka terén eredményesek, és izgalmas, korszerű, átvehető módszereket fejlesztettek ki, melyeket látóutakon bemutatnak. Jelenleg 125 Látópont található a Kárpát-medencében, ők pályázat útján nyerték el a címet. Kiscsőszön, a szintén Látópont Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület – Hunyor Népfőiskolával együttműködve kerül sor az első Látópont Találkozóra, melyre meghívást kapott 8 erdélyi, 3 vajdasági és 1 kárpátaljai szervezet, valamint jelen lesz a 10 legkiemelkedőbb hazai Látópont címbirtokos. A Találkozó célja a Kárpát-medencei kapcsolódások erősítése, a jó gyakorlatok megosztása, a további látóutak módszertanának fejlesztése.
Forrás: Pótor Melinda