A Digitális Állampolgárság Program, mint új szolgáltatás érkezett minden magyar állampolgár életébe. Azonban a vendégfogadás során mit tehetünk, ha valaki arra hivatkozik, nincs nála személyi igazolvány?
A digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló 2023. évi CIII. törvény (a továbbiakban: Dáptv.) alapján a digitális állampolgárság, a digitális szolgáltatások és azok digitális térben történő igénybevétele főszabály szerint csak lehetőséget jelent a törvényben rögzített kötelező esetkörök kivételével. A Dáptv. határozza meg és szabályozza a digitális szolgáltatások nyújtására köteles és kötelezett szervezeteket, valamint a digitális szolgáltatás nyújtását önkéntesen vállaló jogalanyokat, azaz a digitális szolgáltatást biztosító szervezeteket.
A digitális állampolgársággal összefüggésben az állam a rendőrség esetében már lehetővé tette, hogy a személyazonosság igazolása a Dáptv. szerint kerüljön igazolásra, azonban ez jelenleg még nem tekinthető általánosan alkalmazandó szabálynak és gyakorlatnak. A rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény már lehetővé teszi, hogy a személyazonosságot igazoló okmányok egyikének bemutatásával vagy a Dáptv-ben meghatározott digitális okmány vagy adattároló kód hozzáférhetővé tételével kerüljön igazolásra a személyazonosság. Ha a személyazonosító adatot a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló törvényben meghatározott digitális okmány vagy adattároló kód hozzáférhetővé tétele útján kívánják igazolni, az okmány bemutatására az igazoltatott kizárólag abban az esetben kötelezhető, ha a digitális okmány adatainak vagy az adattároló kód alapján a közhiteles nyilvántartásból megjeleníteni kívánt adatoknak a megismeréséhez, illetve ellenőrzéséhez szükséges műszaki feltételek az igazoltatás során nem biztosítottak.
Annak ellenére, hogy a Dáptv. szerinti digitális okmány vagy adattároló kód azokat a személyazonosító adatokat tartalmazza, mint a személyazonosító okmányok, az a vonatkozó jogszabályok értelmében nem minősül személyazonosító okmánynak. Ennek alapján a Turizmus tv. szerinti kötelezettségek teljesítéséhez a szálláshely-szolgáltató továbbra is köteles a szálláshely-szolgáltatást igénybe vevő személyazonosításra alkalmas okmányát az adatok rögzítése céljából elkérni.
Szövetségünk jelezte a problémát az illetékeseknek, azonban a jelenlegi állaspont értelmében nem lehet a DÁP-pal helyettesíteni a személyazonosító okmányt.