Új borászati feldolgozóüzemet avattak a pannonhalmi TóthBorbirtokon

A magyar borászat versenyképességének és a magyar bor elismertségének erősítéséhez újabb és újabb fejlesztésekre, innovációra van szükség – mondta az agrárminiszter Pannonhalmán, a TóthBorbirtok új borászati feldolgozóüzemének átadásán.

Az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint Nagy István hangsúlyozta, ebben a magyar kormány és a minisztérium továbbra is partnere a szőlész-borász társadalomnak. 

A Közös Agrárpolitika jelenlegi támogatási időszakában több mint 100 millió eurós forrás áll az ágazat rendelkezésére, többek között borászati beruházásokra és innovációra.

Az a cél, hogy a borászatok a technológiai fejlesztésekkel és modernizációval még versenyképesebbekké válhassanak – részletezte a miniszter.

A tárcavezető emlékeztetett, a kor kihívásaira megoldást a fejlesztés jelent, a hozzáadott értéket pedig növelni kell a versenyképességhez. Ehhez a magyar kormány minden támogatást megad, 2027-ig ugyanis 2900 milliárd forint áll rendelkezésre az agrárium fejlesztésére a 80 százalékos nemzeti társfinanszírozásnak köszönhetően

– áll a közleményben.

Nagy István hozzátette, a magyar bor sikere közös érdekünk. Nemcsak gazdasági kérdés, hanem nemzetépítő erő is, amelyhez most a TóthBorbirtok is csatlakozik. 

A borászat immár tíz éve telepítette az első szőlőt a pannonhalmi dombokon, s mára komoly nemzetközi sikereket ért el: 2021-es Kódex Furmintját a londoni borversenyen a legjobb magyar fehérbornak választották. 

A borászati feldolgozóüzem megnyitása újabb mérföldkő, amely biztosítja a borászat jövőbeni növekedését és a prémium borok, valamint pezsgők előállítását – részletezte a miniszter.


Forrás: turizmus.com

1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu