Időutazás várja az érdeklődőket a Ladics-házban, Gyulán

Felújították a gyulai Ladics-házat és az ott megtekinthető tárlatot uniós támogatás segítségével.

A tárlat megújításáról Bódán Zsolt történész, kurátor elmondta: az eredeti kiállítás 1989-ben nyílt meg. Nemcsak a ház, a bútorok és a tárgyak, hanem a Ladicsok irathagyatéka is fennmaradt, így országosan egyedülálló módon, komplexitásában mutatta be a polgári életmódot. Ám az eredeti koncepcióban is az szerepelt, hogy az épület hátsó szárnyát is megnyitják a közönség számára, ami akkor elmaradt, így "régi adósság" volt a tárlat megújítása.

A ház korábban is látogatható részei (az étkezőként is funkcionáló közösségi tér, a szalon és a hálószobák) alapvetően nem változtak, megmaradt hagyományos enteriőr jellegük, bár kerültek be új, eddig nem látható tárgyak a hagyatékból. Az érdeklődők QR-kódok segítségével juthatnak plusz információkhoz a műtárgyakról, a terem történetéről vagy jellegzetes elemeiről.

Most viszont megnyitották az eddig nem látogatható részeket is a látogatók előtt: a konyhát, a kamrát és a fürdőt, valamennyit eddig be nem mutatott Ladics-tárgyakkal rendezték be, és itt számos interaktív elemet helyeztek el. Belépéskor a Ladics család tagjai "köszöntik" hologram formájában a belépőket, akik elmesélik életüket, így kibontakozik a család és a ház története.

A fürdőben bemutatják a polgári higiénés kultúrát; a ház speciális vízvezetékrendszerének és a korabeli illemhelyeknek a működését. A konyhában a húsdaráló megérintésével lecsévélődik egy falvédő, és azon jelennek meg kiegészítő tartalmak. A kamrában a kihúzható fiókok mozgatásával indul el a vetítés, amely bemutatja, hány cselédje volt a Ladics-háztartásnak, és pontosan mi volt a feladatuk – ismertette Bódán Zsolt.

A leglátványosabb interaktív elemnek a kocsiszínben lévő korabeli fogatban elhelyezett VR-szemüveget nevezte, amelynek felvételével az 1910-es Gyula belvárosában lehet sétát tenni.

A Ladics-ház a 19. század elején földszintes polgárházként, jegyzői lakásnak épült. Első lakója, Szakál Lajos Petőfi Sándort is vendégül látta a házban. Őt követték a Ladics-leszármazottak. Az épület az 1970-es évek végén – életjáradéki szerződés keretében – került a város tulajdonába.

A gyulai önkormányzat az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretéből nyert el egymilliárd forintot, az összegből építették meg a Nagyváradi úti kerékpárút hiányzó részeit és újították fel a Százéves cukrászdát is. A város a beruházásokhoz mintegy 240 millió forintot önerőként biztosított.

A Ladics-ház komplex felújításon esett át, amely magába foglalta az épület állagmegóvását, a fűtésrendszer kiépítését, vizesblokkok kialakítását. Emellett interaktívvá tették a tárlatot, kialakítottak egy múzeumpedagógiai termet, amely kisebb rendezvényeknek és időszaki kiállításoknak adhat otthont. Megépült egy átjáró is, amely összeköti a Ladics-házat és a mellette lévő Százéves cukrászdát.

A rekonstrukcióval a téli időszakban is folyamatosan látogatható lesz a hideg időben eddig csak telefonos bejelentkezést követően megtekinthető ház.

A Ladics-ház egyik szobája. (forrás: ladicshaz.hu)


Forrás: turizmus.com

1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu