Legfontosabb trendek a munkaerőpiacon

A recesszióból való kilábalással egyidőben növekedni fog a munkaerő iránt kereslet, a foglalkoztatás 2024-ben enyhén bővülhet. Az év azonban bőven tartogat kihívásokat, az ismertek mellett új munkaerőpiaci trendek figyelhetők meg.

A munkaerőpiac továbbra is feszes, a gyorsuló gazdaság és magas foglalkoztatás ellenére minden ágazatot érintő munkaerőhiányra számíthatunk idén is – olvasható egy munkaerőpiaccal foglalkozó közleményben.

A magyar munkaerőt is a bér mozgatja leginkább, ezért természetesen prioritás, hogy a vállalatok növelni tudják a bérszínvonalat. Előrejelzések szerint a hazai bérfejlesztések átlaga 2024-ben 5-7% környékén várható.

A hazai munkaerőpiac másik meghatározó eleme a távmunka iránti igény. Fontos, hogy elsősorban a teljesítmény, és a ne a jelenlét számítson, hiszen a hibrid munkavégzés már a modern munkakultúra része– hangsúlyozzák.

Lényeges az is, hogy a vállalkozások a lehető leghatékonyabban toborozzanak, gyors és egyszerű jelentkezési és kiválasztási folyamatot biztosítsanak a jelentkezőknek. „A legcélravezetőbb toborzáshoz több eszköz egyidejű alkalmazása szükséges – mutatott rá Katkics Attila, HR szakember.


Többgenerációs munkaközösségek

Soha nem dolgozott még annyi generáció együtt, mint napjainkban. 2024-ben egyre növekszik a Z-generációs fiatalok száma a munkaerőpiacon, miközben az Y-generáció tagjai egyre gyakrabban töltenek be vezetői és menedzsment pozíciókat. A HR szakembereknek kezelniük kell a fiatal munkavállalók eltérő munkakultúrával kapcsolatos elvárásait. Ezek gyakran magukban foglalják a jobb munka-magánélet egyensúly iránti igényt, folyamatos oktatást és készségfejlesztést, valamint a sokszínűség, inkluzivitás és fenntarthatóság iránti nagyobb hangsúlyt.

Mindeközben egyre nagyobb szerepet kap a kulcsemberek megtartása: felértékelődött a szervezeti kultúra, a belső kommunikáció, a hiteles munkáltatói márka, a munka-magánélet egyensúlya, a lelki egészség biztosításának fontossága, de egyértelműen látszik az igény a személyre szabott motiváció iránt is.

„A vállalatok egyre inkább olyan munkavállalókat keresnek, akik képesek alkalmazkodni, új készségeket elsajátítani és jártasak a technológiai eszközökben" – mutatott rá a szakember.

1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu