Káposztás kőttes palacsinta

Káposztás kőttes palacsinta

Hozzávalók: a palacsintához: 25 dkg liszt, 3,7 dl tej, 2,5 dl szódavíz, 1,25 dl étolaj, 3 tojás, fél csomag szárított (vagy friss) élesztő, só, 1 teáskanál cukor. A töltelékhez: 1 kg káposzta, 1 evőkanál só, cukor, őrölt feketebors, 2 dl szilvalekvár. Étolaj a sütéshez. A fokhagymás tejfölhöz: 2 dl tejföl, 3 gerezd fokhagyma, csipetnyi só, 1 teáskanál őrölt paprika.

A tejet egy teáskanál cukorral, csipetnyi sóval és a felvert tojásokkal összekeverjük, majd meglangyosítjuk. A lisztbe beleszórjuk a szárított élesztőt, és apránként a langyos tejhez keverjük. Öntünk bele egy deci étolajat, és szódavizet is. Fél óráig pihentetjük.

Közben elkészítjük a tölteléket. A káposztát lereszeljük, megsózzuk, pár percig állni hagyjuk, majd kinyomjuk a levét. Kevés étolajon fedő alatt megpároljuk, ízlés szerint cukorral és borssal fűszerezzük.

Fokhagymás tejfölt készítünk hozzá. A tejfölbe belenyomjuk a megtisztított fokhagyma gerezdeket, sózzuk, és összekeverjük.

A megkelt palacsinta tésztából olajozott serpenyőben a szokásos módon, csak kissé vastagabb palacsintákat készítünk.

Ezeket megtöltjük káposztával, feltekerjük, tetejükre fokhagymás tejfölt kenünk, és enyhén megszórjuk őrölt paprikával. Úgy is készíthetjük, hogy a káposztára szilvalekvárt csepegtetünk, ezzel együtt is nagyon finom.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu