Olajban sült zöldséges derelye

Olajban sült zöldséges derelye

Hozzávalók: 50 dkg liszt, 50 dkg krumpli, só, 3 tojás, 12,5 dkg vaj, 25 dkg vegyes zöldség, 15 dkg sajt, őrölt feketebors, 1 vöröshagyma, 3 dl paradicsomlé.

A krumplit megtisztítjuk, felkockázzuk és enyhén sós vízben puhára főzzük. Leszűrjük, és a vajjal együtt áttörjük.

Amíg a burgonya hűl, elkészítjük a tölteléket. A vöröshagymát megtisztítjuk, és apró kockákra vágjuk. Fél deci étolajon megpároljuk. Ráborítjuk a felkockázott vegyes zöldséget, és azzal együtt átsütjük.  Teáskanálnyi sóval és őrölt borssal fűszerezzük, majd addig hevítjük, míg a leve elpárolog. Kicsit hűlni hagyjuk. Összekeverjük egy tojással, és a finomra reszelt sajttal.

A lisztet egy tálban, vagy gyúrótáblán krumplival, két tojással, teáskanálnyi sóval összegyúrjuk.  Amennyiben szükséges, kevés vizet önthetünk hozzá. Alaposan kidolgozzuk, majd ujjnyi vastagra nyújtjuk. Közben bőségesen lisztezzük, mert a krumplis tészta könnyen ragad.

Fánkszaggatóval nagy köröket készítünk belőle. Közepükbe bőségesen rakunk a töltelékből, ráhajtjuk a tészta másik felét, és félhold alakú derelyéket készítünk. Széleit gondosan lenyomkodjuk, majd forró olajban mindkét oldalát szép színesre sütjük. Vigyázzunk, hogy közepes legyen a tűz, mert ha túl gyorsan megpirulnak, akkor a tészta nem sül át.

A paradicsomlevet ízlés szerint sóval, és borssal ízesítjük.

Tálalásnál a derelyék tetejére is szórhatunk reszelt sajtot, köré pedig fűszeres paradicsomlevet csurgatunk, ebbe lehet tunkolni a barátfüléket.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu