Kötött tésztaleves

Kötött tésztaleves

Hozzávalók (8 személyre): A tésztához 5 tojás, 50 dkg liszt, a kenéséhez 1 fakanál fagyos zsír. A tésztába: 3 fej vöröshagyma, két púpos fakanál sertészsír, 4 kávéskanál őrölt pirospaprika, só, őrölt feketebors. A levesbe: 1 zöldpaprika, 1 paradicsom, 1 fej vöröshagyma, 1 csokor petrezselyem zöldje, só.

Két púpos fakanál sertészsírra ráreszelünk 3 fej vöröshagymát, és együtt üvegesre pároljuk. Amikor megpuhult, levesszük a tűzről, és hozzákeverjük az őrölt pirospaprikát. Az egészet hűlni hagyjuk.

Közben elkészítjük a tésztát. A lisztet a tojásokkal, és kevés (kb. 1 dl) vízzel összegyúrjuk, majd enyhén lisztezett deszkán simára kidolgozzuk. Három cipót készítünk belőle. Ezeket egyenként is átgyúrjuk, majd megkenjük a tetejüket kevés fagyos zsírral, nehogy kiszáradjanak. Sorban mindegyiket szép vékonyra kisodorjuk. A meghűlt hagymás-paprikás zsírral egyenletesen átkenjük úgy, hogy mindenhova jusson. Megszórjuk sóval, őrölt feketeborssal, majd kettőt hajtunk a tésztán, hogy egy vékony csíkot kapjunk. Ezt hosszában végigvágjuk, és kis csomót kötünk az egyik végére, amit késsel levágunk. Ezt a műveletet addig folytatjuk, amíg a tésztacsíkunk tart. Ezután újra felhajtunk egy újabbat, és az összes tésztát feldolgozzuk. A lecsós töltelékkel úgy gazdálkodjunk, hogy egy kevés maradjon a levesbe is.

Egy nagy fazékban bő vizet forralunk (8 főre kb. 6 liter). Teszünk bele zöldpaprikát, paradicsomot, vöröshagymát, petrezselyem zöldjét, ízlés szerint sót, és felforraljuk. Kicsit főzzük, majd a kötött tésztákat kifőzzük benne. Amikor elkészül, a paprikát, paradicsomot, petrezselymet és hagymát kivesszük belőle, és a maradék hagymás-paprikás zsírt elkeverjük a levesben.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu