Zánkai halfasírozott

Hozzávalók: 1 kg halhús (ponty, keszeg, kárász, vagy bármilyen hal), őrölt feketebors, 2 teáskanál só, őrölt paprika, 2 tojás, 2 gerezd fokhagyma, 2 vöröshagyma, 2 sárgarépa, 2 petrezselyem, 1 csokor petrezselyemzöld, 2 zsemle, zsemlemorzsa, étolaj.

A vöröshagymát apró kockákra vágjuk, kevés olajban üvegesre pároljuk, majd a vékony karikákra vágott sárgarépát és petrezselymet is hozzáadva az egészet megdinszteljük. Egy teáskanál őrölt paprikával megszórjuk, és azonnal felengedjük egy liter vízzel. Beletesszük a halakat, amiben jó, ha csontos darabok is vannak. Fűszerezzük egy kávéskanál borssal, két teáskanál sóval, majd felöntjük annyi vízzel, hogy a húsokat ellepje, és fél óráig fedő alatt főzzük.

Amikor megpuhult, a levet leszűrjük róla, ami nagyon finom halászlé alap lehet. A halakat tálcára borítva kicsi hűtjük, majd kézzel kiszedjük belőle a kisebb-nagyobb szálkákat. Többször átforgatjuk, nehogy maradjon benne. A halhúst a leszűrt zöldségekkel együtt húsdarálón ledaráljuk, ami a legapróbb szálkákat is összeaprítja.

A fasírozott alapot sózzuk, zúzott fokhagymát, egy teáskanál őrölt borsot, egy teáskanál őrölt paprikát, egy csokor finomra vágott petrezselyem zöldet, két felvert tojást, és két beáztatott zsemlét adunk hozzá. Alaposan összegyúrjuk, amennyiben szükséges, zsemlemorzsával keményíthetünk rajta.

Pogácsákat formázunk belőle, amiket kicsit meglapítunk, és olajozott tepsibe helyezzük. Előmelegített sütőben mindkét oldalán mosolygós pirosra sütjük.

Petrezselymes krumplival, savanyúsággal tálalhatjuk, de bármilyen körettel nagyon finom.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu