Agglegény sütemény

Hozzávalók: 40 dkg liszt, 2,5 dkg élesztő, 5 dl tej, 5 evőkanál cukor, 1 citrom héja, 2 tojás, 4 dkg sertészsír, 15 dkg dió, csipetnyi só.

A tejet meglangyosítjuk egy teáskanál cukorral, majd belemorzsoljuk az élesztőt, és félretesszük pihenni.

A tojásokat szétválasztjuk. A sárgákat dagasztótálba helyezzük, hozzáadjuk a zsírt, öt evőkanál cukrot, és ezt simára keverjük. Hozzámérjük a lisztet, csipetnyi sót, majd ráreszeljük a citromhéjat.

A felfutott élesztős tejjel, fakanál segítségével elkezdjük kikeverni a tésztát. Jó alaposan, simára kidolgozzuk, hogy hólyagos legyen. Ekkor a tojások fehérjét habbá verjük, és ezt is belekeverjük.

Konyharuhával letakarva, meleg helyen kb. negyven percig kelesztjük.

Közben a diót durvára vágjuk, a tepsit kikenjük zsírral, megszórjuk liszttel, hogy ne ragadjon bele a tészta.

A megpihent sütemény alapot fakanállal újra átverjük, majd beleöntjük a tepsibe, és ott is hagyjuk újabb húsz percig állni.

Ezután a tetejét átkenjük tejjel, rászórjuk a vágott diót, és ízlés szerint kristálycukrot is tehetünk rá.

Előmelegített sütőben kb. harminc perc alatt szép színesre sül.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu