Spenótos rezgős rétes

Hozzávalók: 35 dkg liszt, tojásnyi sertészsír, 2 dl víz, csipetnyi só, 1 evőkanál 20%-os ecet, 4 evőkanál étolaj, 3 dl tejföl. Töltelék: 25 dkg spenót, 50 dkg túró, 3 tojás, 30 dkg főtt sonka, 15 dkg húsos szalonna, 4 gerezd fokhagyma, só, 1 teáskanál őrölt feketebors, csipetnyi szerecsendió, fél dl étolaj.

A tészta hozzávalóiból sima, lágy rétestésztát dagasztunk. Jó alaposan dolgozzuk ki, hogy teljesen eltűnjenek a görcsök belőle, mert csak akkor lehet szépen húzni. Amikor elkészült, lisztezett deszkán kicsit lelapítjuk, olajjal (zsírral) átkenjük a tetejét, letakarjuk, és negyven percig pihentetjük.

Közben elkészítjük a tölteléket. A sonkát és a szalonnát kis kockákra vágjuk, majd kevés zsiradékon lesütjük. A fokhagymát apróra zúzva hozzáadjuk. A spenótra szerecsendiót reszelünk, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és a sonkára öntve összefőzzük. Mindezt félretesszük, megvárjuk, míg kihűl. A túróba csipetnyi sót és két tojást keverünk, majd ezzel sűrítjük be a töltelékünket.

A tepsit zsírral kikenjük és liszttel megszórjuk.

Az asztalt abrosszal leterítjük, alaposan meglisztezzük, ezen húzzuk szét, körbe-körbe járva, szép vékonyra a rétest. Idő közben meglebegtetjük, engedünk alá egy kis levegőt, erről a szép látványról kapta a „rezgős” nevet. Amikor már beteríti az asztalt, a szélét legombolyítjuk, olajjal és tejföllel megcsepegtetjük. A tészta két rövidebb végére egy-egy sorban felhalmozzuk a tölteléket. A hosszanti két oldalt ráborítjuk, ezeket is meghintjük olajjal és tejföllel, majd az abrosz segítségével először az egyik, majd a másik oldalt is a közepéig felhajtjuk.

Középen derelyevágóval kettéválasztjuk, és a rudakat tepsibe helyezzük. Tetejét tejföllel vékonyan átkenjük, majd előmelegített sütőben harminc perc alatt megsütjük.

Még melegen újra tejfölözzük, ezután szeletelhetjük.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu