Töltött káposzta libahúsból

Hozzávalók: 1 kg liba apróhús (mell, felsőcomb), 2 nagy vöröshagyma, 15 dkg zsíros és húsos mangalica szalonna vegyesen, 1 fej savanyú káposzta, 10 dkg rizs, 2 dkg őrölt paprika, 2 dkg só, 1 tojás, 1 kávéskanál őrölt feketebors, 1 teáskanál egész kömény, 3 babérlevél. Rántás: 2 evőkanál liszt, 1 evőkanál libazsír, 2 teáskanál őrölt paprika. A tálaláshoz ízlés szerint tejföl, kapor.

A szalonnát kis kockákra vágjuk. A vöröshagymát megtisztítjuk, azt is felkockázzuk. A káposztát leveleire szedjük, a vastagabb ereket levágjuk róla. A kisebb leveleket összeszeljük, ez kerül majd a töltelékek alá.

A szalonna zsírját kisütjük, ráborítjuk a hagymát és színesre pirítjuk benne.

A húst ledaráljuk.

Egy nagyobb lábas alját beborítjuk az apró káposztával, rászórjuk a köménymagot, a babérlevelet, és a szalonnás hagyma felét.

A megmaradt része a darált húsba kerül. Ezt fűszerezzük őrölt borssal, sóval, őrölt paprikával. Ráütjük a tojást, és a rizst is hozzáadjuk. Az egészet alaposan összegyúrjuk.

A káposzta leveleket egyenként betöltjük húsos masszával. Egy gombócnyi mennyiséget ráhelyezünk, a káposzta egyik oldalát felhajtjuk, az egészet szorosan feltekerjük, majd a másik oldalt benyomkodjuk, nehogy főzés közben kifolyjon a töltelék. Az elkészült káposztákat a lábasba helyezzük úgy, hogy legyen köztük hely, mert a főzés során a rizstől meg fognak dagadni.

Amennyiben marad a libahúsból, akkor gombócokat formázunk belőle, és az étel tetejére halmozzuk.

Felöntjük annyi vízzel (vagy alaplével), hogy ellepje, és másfél óráig főzzük.

Rántást készítünk hozzá. A szalonna zsírját kipótoljuk, lepirítjuk benne a lisztet. Őrölt paprikával elkeverjük, majd hideg vízzel felöntjük.

Amikor megfőtt a káposzta, a töltelékeket kiszedjük egy tálba, a levét rántással sűrítjük.

Tálaláskor ezzel locsoljuk az ételt. Ízlés szerint megszórhatjuk vágott kaporral, és tejfölt is tehetünk a tetejére.


1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu