Dorka Porta Vendégház

Vidéki, 4 szobás vendégház várja vendégeit Kisaron 12 férőhellyel.

A vendégház 4 szobás. Ezek közül egy mozgáskorlátozott típusú, mely az igények kielégítésének megfelelően lett kialakítva. A házban 12 fő fér el. Biztosítani tudunk gyermekelhelyezéshez szükséges kellékeket, mint pl. babakád, kiságy, nyugágy, de ezek külön előre jelzés és megbeszélés alapján. A vendégházban egy nagyobb méretű nappali is található, melyben egy L alakú sarokkanapé foglalt helyet és ez által plussz két főnek biztosít esetleges szálláshelyet. A nappaliban található TV- melyet bárki kedve szerint használhat, illetve internet elérés is felármentesen biztosított.

A külső részen található egy nagyobb terasz rész. A teraszon 12 főre elegendő kényelmes pihenőszék és üvegasztal áll rendelkezésre. A terasz megfelelő bográcsolás számára is, hiszen félig nyitott részén teljesen kivitelezhető a vendégek számára. Az udvaron gyermekjátszórész is kialakításra került, két különböző hintával, kis csúszdával várja a pihenni vágyó kis vendégeit. Homokozó, játékok, fejlesztő játékok, kisbiciklit és kismotort kérésre biztosítani tudunk.

A parkolási lehetőség az utcán és az udvaron is megoldható. Az udvaron külön garázs található, amely két személyautó befogadására képes. Az udvaron külön kialakított rokkantparkoló is helyet kapott, ahol egyszerűbb megközelíteni a bejárati ajtót.


Kategória: 4 napraforgó


Típus: falusi szálláshely


Fizetési módok: készpénz


Egyéb szolgáltatások: televízió,ágynemű biztosított,konyhafelszerelés,konyha


Recepción beszélt nyelvek: magyar nyelvism.,angol nyelvism.


Egyéb jellegzetességek: falusi szálláshely


Szálláshellyel kapcsolatos szolgáltatások: mozgássérültek fogadására alkalmas


Egyéb jellemzők: saját parkoló,társasjátékok,információs anyagok


Egyéb szolgáltatások: horgászati lehetőség,mosógép,WIFI/VLAN ingyenes



Kategória: falusi szálláshely
Férőhelyek száma: 12 fő
kutyabarát: Nem

Ajánlatkérés innen

Hasonló találatok

Levente Vendégház

Levelek, Sirály utca 4.

2 szobás vendégház, 6 férőhellyel várja vendégeit a Leveleki-tó közelében.

Bővebben

Levendula Vendégház

Levelek, 1788 hrsz.

7 szobás, 14 férőhelyes vendégház várja vendégeit Leveleken.

Bővebben

Júlia Vendégház

Timár, Tisza út 7.

Falusi vendégház várja vendégeit Timár településen 2 szobával, 6 férőhellyel.

Bővebben

ROAD 471 Vendégház

Nyírmeggyes, Bajcsy Zs. út 946. hrsz

Kedves kis falusi szálláshely várja vendégeit Nyírmeggyesen, egy 4 szobás vendégházban.

Bővebben

1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu