Nandi Vendégház

A Nandi Vendégház a Mátra és az Alföld ölelésében, Gyöngyöspatán várja vendégeit igazi falusi környezetben.

Budapesttől alig egy órányira, a Mátra és az Alföld ölelésében érjük el a palócvidék egyik gyöngyszemét, Gyöngyöspatát. Az ezeréves történelmi múltra visszatekintő településen,100 m-re a templomtól, az Abák ősi várának tövében található a Nandi Vendégház. Az 1800-as évek közepén épült Patai Főesperesség hajdani plébániája, az eredeti állapot szerint, a mai igényekhez igazítva került felújításra.

A belső kialakításnál 3 vendégszoba – 6+3 fő-, közösségi rendezvényekre alkalmas terem, konyha, kert áll a vendégek rendelkezésére. Alatta a főesperességi dézsmapince, legöregebb szakasza a XIV. sz-ból származik, mely jelenleg a borvidék legöregebb pinceszakasza. Nagyobb létszámú társaság részére ,a szomszédos portán található a szintén XIX. sz-ból származó melyben kialakításra került két vendégszoba,közösségi teremmel.

A portán, a házakban, pincében a paraszti életforma hagyományos eszközei, szőlészet-borászati magángyűjtemény látható. A veteményeskertben biotermesztés mint hajdanán, s a borászatban folytatjuk a család évszázadokra visszatekintő szőlő-és borkészítési hagyományát, Nandi Magdi Borásztat néven. Az itt nyaralóknak szívesen ajánlunk programot, hogy megismerhessék a környéket, rendezvények szervezését, idegenvezetést, borbemutatót, zenés esteket, folklór programot, borvacsorákat…stb. is vállalunk.


Kategória: 3 napraforgó


Típus: falusi szálláshely


Ellátás: tradicionális konyha,reggeli kívánságra


Ellátás típusa: teljes ellátás,félpanzió,reggeli,ellátás nélkül


Településen belül:: központi fekvésű


Fizetési módok: SZÉP-Kártya,készpénz


Tanfolyamok: kézműves foglalkozások


Sporttevékenységek: gyalogtúrák,horgászat


Egyéb szolgáltatások: konyha,fűthető,a szállásadó a házban lakik,részvételi lehetőség a gazdálkodásban,biotermesztés a portán,műholdas -TV,hűtőszekrény,televízió,ágynemű biztosított,konyhafelszerelés


Recepción beszélt nyelvek: magyar nyelvism.,német nyelvism.


Transzfer: pályaudvari transzfer


Sportlétesítmények: kerékpár kölcsönző,lovasiskola,lovasudvar,lovaglási lehetőség


Kikapcsolódás: grillezési lehetőség,túrázási lehetőség,horgászás



Kategória: falusi szálláshely
Férőhelyek száma: 9 fő
kutyabarát: Nem

Ajánlatkérés innen

Hasonló találatok

Kristály Vendégház

Egerszalók, Csalogány utca 6.

Kiváló elhelyezkedésű vendégház várja vendégeit Egerszalókon 5 szobával és 10 férőhellyel.

Bővebben

Kedves Néni Vendégháza

Domoszló, Sport út 3.

Hagyományőrző vendégház várja vendégeit Domoszlón, csendes és nyugodt környezetben.

Bővebben

Pásztor Vendégház

Poroszló, Vásár út 22.

Barátságos vendégház várja kikapcsolódni vágyó vendégeit 4 apartmannal Poroszlón.

Bővebben

Béres Vendégház

Mátraderecske, Arany János út 1. sz.

Vendégház Mátraderecske szívében a Mofetta közelében, régi falusi palóc hangulattal várja vendégeit.

Bővebben

1077 Budapest, Király u. 93. • +36 1 352 9804 +36 30 709 9726 • info@falusiturizmus.hu